Lebukott a volt államfő! Százmilliókat költhet kommunikációra Áder klímavédelmi alapítványa
Áder János alapítványát az állam milliárdos tételben támogatja, melyet a korábbi államfő egy külhoni magyar adományából hozott létre. Valóban aktuálisak
Áder János alapítványát az állam milliárdos tételben támogatja, melyet a korábbi államfő egy külhoni magyar adományából hozott létre. Valóban aktuálisak
Lemondott a Fidesz Csongrád-Csanád megyei 1-es országgyűlési választókerületi elnöki posztjáról Bartók Csaba. A döntést Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta –
Közleményt adott ki Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa az intézmény Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztályával kapcsolatos változásokról. Ennek
Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a Facebookon állt ki párttársa, Dukán András Ferenc mellett, akit a kollégái melletti szolidaritása miatt rúgtak
A Transparency International Magyarország még 2021-ben fordult közérdekűadat-igényléssel az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériumához annak kiderítésére, hogy a tárca
Pávkovics Gábor még 2022-ben szenvedett balesetet a rollerével, amikor egy kereszteződésben elesett és megsérült. A vizsgálat során kiderült, hogy alkoholt
Róth Márton, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán megbízatása lemondás miatt augusztus 31-én megszűnik – derült ki az Orbán Viktor miniszterelnök által
Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésben reagált arra a hírre, hogy a Putyin által jóváhagyott új állami orosz tankönyvben fasisztának nevezik az 1956-os
A Telex számításai szerint a 200 milliós adomány nagyjából két tele tankra elég a Rose d’Or luxusjachtba. Kétszázmillió forint értékben,
Két év kihagyás után újra a dobogó tetejére állhatott Mészáros Csoport a legértékesebb családi cégek listáján, amit a Forbes kilencedik
Az esetről videófelvétel is készült. Kilakoltattak egy családot Csepelen egy lakásból, amelynek fele részben tulajdonosai – írja a Mérce.hu. A kedd reggeli
Négy év alatt 73 milliárd forintot kaptak kormányközeli vállalkozások az állami szerencsejáték-vállalattól. Rendszeresen érkeznek hírek arról, hogy a Szerencsejáték Zrt.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon arról beszélt, hogy novemberben kaphatnak nyugdíjkorrekciót a nyugdíjasok. Korózs Lajos, az MSZP alelnöke
Magyarország a világ második legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója lesz – erről maga a miniszter beszélt. „A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét
Dukán András Ferencet, a Momentum oktatáspolitikusát, középiskolai tanárt Marosi Beatrix tankerületi vezető sunyi módon, levélben kirúgta – áll a párt
Kövér László házelnök szerint ha egy nép „ezer esztendőn keresztül”, hosszú ideig írásbeliség híján szájhagyomány útján énekmondó hősei által, nemzedékről
A nap nagyobb részében túlnyomóan derült, napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyolfelhő jelenhet meg az égen. Tovább tombol a
Orbán Viktor nem adta fel a korábbi elképzelését, erre újfent utalást tett, nem is akárkinek. Vasárnap véget ért az augusztus
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint az ilyenkor kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek
Tudd meg, hogy mit jósolnak számodra a csillagok a mai napra. A nyár utolsó hetének csillagállásai. Kos A mai napon