„Lassan összeomlik az ország Orbán Viktor körül” – vészjósló jövőképet festett le Kálmán Olga
Tíz vonalon állítja le a MÁV a vasúti közlekedést augusztustól a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) értesülései szerint. Az
Orbán Viktor
Tíz vonalon állítja le a MÁV a vasúti közlekedést augusztustól a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) értesülései szerint. Az
Elkezdte idei beszédét Orbán Viktor Tusnádfürdőn. „Román hadakon átvágva érkeztünk ide” – kezdte beszédét utalva arra, hogy román nacionalisták várták
Egy gazdag és gyenge unióként jellemezte az Európai Uniót a magyar kormányfő a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos)
Olyan összeg, ami „még az ő mértékével mérve is hatalmas: teljes becsült vagyonának felét-harmadát teszi ki”. Orbán Viktor rohamosan gazdagodó
Az utóbbi időszak tőzsdei árai alapján inkább úgy fest, az állami profitot védi a kormány a rendszer fenntartásával. A lakosság
Kocsis-Cake Olivio, környezetvédelmi ügyekért felelő árnyékkormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: „Sokan jelezték felénk, hogy úgy döntöttek, napelemet akarnak, ezért beadták az
Hétfőn rendeznék a Fortuna Düsseldorf-Puskás Akadémia barátságos futballmérkőzést. Ez valószínűleg a nyári felkészülési szezonban egy jelentéktelen epizód lenne, a német
A jövő évi büdzsében az Orbán-kormány 600 milliárd forinttal tervezte túl a bevételeket – állítják a Magyar Nemzeti Bank elemzői.
A különféle járások kedvelőinek kedvéért a 444.hu megmutatott egy rövid, de szakmailag igen érdekes jelenetet a vilniusi NATO-csúcsról, ahol Orbán
Péntek reggel nyolcadik alkalommal bontotta el a Fidesz hazug kordonjait a Momentum, amelyek a Karmelita kolostor előtt állnak és a
A Fidesz nem „lecsapolni akarja a mocsarat”, ahogy korábban hangoztatta, hanem ezek szerint szügyig dagonyázni benne. Orbán Viktor pártjának EP-képviselői
Támogatjuk az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a svéd NATO-csatlakozás ügyében – jelentette ki Facebook-bejegyzésében Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.
A talán legfontosabbnak számítható épületet húzhatja majd fel az üzletemberhez köthető cég. Az RTL.hu vette észre, hogy a Market Építő
A Fidesz felszámolja az ingyenes közoktatást – írja Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke. A politikus szerint „eddig is
A műemlék jellegű XVIII. századi épület a belga főváros egyik legelegánsabb részén fekszik. Az ügyben tíz kérdést küldött a Népszava
A Demokratikus Koalíció közleményben közölte lapunkkal: elmaradhat a nyugdíjkorrekció kifizetése idén novemberben sajtóhírek szerint, mivel az Orbán-kormány szándékosan kisebb inflációval,
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom fájdalommal állapítja meg, hogy Magyarország lakói többségének életszínvonala a létminimum alá csökkent, ám ennél is
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter néhány hete a szavahihetőségemből űzött cinikus gúnyt, egy hasonlattal élve konkrétan hazugnak nevezett, miután nyilvánosságra hoztam, hogy
A napokban két kormányhatározat is napvilágot látott az Orbán-kormány által tervezett újabb megszorításokról: Orbánék 3 százalékot akarnak fogni először az
Szanyi kapitány e-heti eszmefuttatása: legszorosabb politikai elvbarátaimmal két éve gondoltunk egy nagyot, s 2021/22 során havi rendszerességgel politikai jelentéseket adtunk ki,