Belpol

Lehull a lepel: így hallgattatnák el Orbánék a helyi tiltakozásokat

Hozzászólás nélkül szavazta le a fideszes többség a Párbeszéd – ZÖLDEK közmeghallgatáson történő lakossági részvétel védelméről és megerősítéséről szóló javaslatát az Igazságügyi bizottság szeptember 4-ei ülésén. A kormánypárt a javaslat elutasításával végleg kiüresítené a közmeghallgatások intézményét – közölte a Párbeszéd hétfői közleményében.

“Lakóhelyünk, környezetünk helyzetét, jövőjét alapvetően befolyásoló beruházások esetén a helyi közösségek önrendelkezésének, információhoz való hozzáférésének egyik legfőbb eszköze a környezeti engedélyezési eljárás során megtartott közmeghallgatás intézménye. A Párbeszéd – ZÖLDEK javaslatának leszavazásával – és az új fideszes törvényjavaslat elfogadásával – ettől fosztaná meg az állampolgárokat a kormány” – írja a zöldpárt.

A Párbeszéd hozzátette: a Fidesz által “feltalált” köz nélküli közmeghallgatásnak tehát az az egyértelmű célja, hogy az érintettek ne ismerhessék meg a rájuk és környezetükre vonatkozó ügyek részleteit – például akkumulátorgyárak és -feldolgozók létesítésével kapcsolatban –, valamint hogy a személyes jelenlét hiánya miatt ellehetetlenítse a vélemények ütköztetését. Ez alapvető demokratikus normákat sért, ami ellen a Párbeszéd – ZÖLDEK minden lehetséges módon tiltakozik.

Az ellenzéki párt véleménye szerint jól látszik, a fideszes képviselők és polgármesterek félnek attól a számonkéréstől, amellyel a közmeghallgatásokon szembesülhetnének. A fideszes javaslat ráadásul alaptörvény-ellenes is, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK már a nyár folyamán az Alkotmánybírósághoz fordult az összes demokratikus ellenzéki párt támogatásával, valamint az Utcajogász közreműködésével.

Mint azt írták, a Párbeszéd – ZÖLDEK elkötelezett annak biztosítása mellett, hogy minden esetben minél nagyobb részvétellel lehessen jelen a lakosság a közmeghallgatásokon, ahol személyesen számonkérhetők az önkormányzati vezetők és azok a beruházók, akik a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban érintettek. A Párbeszéd – ZÖLDEK ezért nyújtotta be törvénymódosító javaslatát az Országgyűlésnek, amelyet a fideszes többség hozzászólás nélkül szavazott le – zárták a közleményt.

Címlapkép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük