Ujhelyi István: Valójában mibe szólhat bele Brüsszel és mibe nem?
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítójának november 5-ei nyílt levele. „Újra elsütik a csodafegyvert a fideszesek: jön
Orbán Viktor
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítójának november 5-ei nyílt levele. „Újra elsütik a csodafegyvert a fideszesek: jön
13 év Orbán-kormány után is közel félmillió forintba kerül egy koporsós temetés hazánkban. A tények fájóan igazak. Öt év alatt
A Központi Statisztikai Hivatal friss külkereskedelmi nyilvántartása szerint sokkal jobban járt volna hazánk, ha az Orbán-kormány nem Oroszországgal köt üzletet
Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép
„A kereszténydemokrata Orbán Viktor gratulált a muszlim azeri elnöknek, hogy sikeresen elüldözött Hegyi-Karabahból több mint százezer keresztény örményt” – kezdi
Az elmúlt időszak globális fejleményei viharosak voltak, és az európai politikát súlyos kihívások uralják – mondta a miniszterelnök pénteken Asztanában,
A magyar miniszterelnök is szót kapott pénteken a Türk Tanács asztanai ülésén. Orbán Viktor azzal kezdte, hogy kifejezte „a magyar emberek
„Nem tudom, hogy elgondolkodtak-e mostanában a …barátságról? Ezúttal nem az emberek, hanem az államok közötti barátságra gondoltam, ami amúgy az
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel Kazahsztán fővárosában, Asztanában – tájékoztatta az MTI-t Havasi
Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az
Orbán Viktor miniszterelnök Kazahsztán fővárosába, Asztanába utazott, ahol hivatalos kétoldalú találkozóit követően részt vesz a Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján
Orbán Viktor miniszterelnök táskahordója, Semjén Zsolt 2008. július 9-én a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott: „A Fidesz olyan, mint
Orbán és kormánya, akárcsak egy durcás kisgyerek több mint egy éve húzza-halasztja Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációs folyamatát. Vajon miért? Az elmúlt
Szeptemberre az augusztusi 67-ről 74 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormány inkább felelős a tavaly megemelt lakossági rezsi
Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Pásztor Istvánt Orbán Viktor barátjának tekintette, így köszönt el tőle a
Vajon meddig mehet még el Orbán a közvélemény provokálásában és hergelésében? „Ajándékot hozott a postás” – osztotta meg örömét Facebook-bejegyzésében
Az Európai Unió többes válságok időszakába lépett, ezért döntött a kormány szerdán arról, hogy nemzeti konzultációt indít. „Ha sokan leszünk,
Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítójának október 29-ei levele, melyet a Közbeszéd szerkesztőségének is elküldött, ebben a
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin múlt heti kézfogása az uniós politikusoknál, a magyar miniszterelnök felé özönlenek a kritikák, ezúttal Xavier
Emmanuel Macron francia elnök elítélte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, amiért Vlagyimir Putyinnal orosz elnökkel találkozott Pekingben a múlt héten a