A terjedő képesség vizsgálata inváziós növények és halak között
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Neuroregenerációs Laboratóriumában azt vizsgálják a kutatók Nógrádi Antal professzor vezetésével, miként tehető hatékonyabbá a gerincvelő-sérülés gyógyítása
Az Eurobarométer közzétette legújabb közvélemény-kutatását, amelyet 2024 februárja és márciusa között végzett el. A felmérés az Európai Parlament Közvélemény-figyelő Osztálya
A háziasítás nyomait találták meg a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (HUN-REN SZBK) és a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) munkatársai
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs program 151 millió forintos támogatásából megvalósult – saját erővel
Az alváshiány és a szellemi leépülés (beleértve az enyhe memóriazavart, illetve a demencia leggyakoribb formáját, az Alzheimer-kórt) kutatások szerint szoros
Szabad szemmel természetesen lehetetlen észrevenni, de a Hold mérete egyre kisebb, ami komoly problémához vezethet. A néhány százmillió évenként bekövetkező
Az algák által termelt speciális bioaktív molekulák alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja a krónikus bélgyulladás kezelésében egy nemzetközi projekt keretében Ughy Bettina,
Az eddig ismert fajoknál akár tízszer nagyobb áramtermelésre képes zöldalga törzset azonosítottak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai – közölte
A Nobel-díj adta lehetőségeket arra próbálom használni, hogy a tudományra, a kutatásra irányítsam a figyelmet – mondta Karikó Katalin, Szeged
Papíron minden működik, kiírják a pályázatokat, azok végig is mennek a bürokrácia különböző bugyrain és végül mégis Mészáros Lőrinc építi