Meglepő: ezek a Z-generáció elvárásai a munkahelyen
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30
Egy nemzetközi kutatócsoport – amelynek tagja, és egyben a projekt ötletgazdája a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezető munkatársa, Stephen
Először készült Magyarországon átfogó, reprezentatív felmérés a rövid távú lakáskiadás megítéléséről, hatásairól és az esetleges szabályozások szükségességéről. A Medián által
Az Opinio legújabb kutatását a társadalmi rétegződésről, társadalmi osztályidentitásokról, illetve tágabb értelemben a társadalmi osztályokkal kapcsolatos közgondolkodásról készítette. Bojár Ábel,
Egy európai együttműködés keretében az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék kutatói átfogó tanulmányban mutatták be a szennyvízben előforduló fertőző betegségek
A COVID-19 gyógyításában is alkalmazható egy, az onkológiai kezelésekben már használt gyógyszer – ezt igazolták egy nemrég lezárult kutatásban, írta
A szuperbaktériumok – amelyek ellenállnak az antibiotikumoknak – egyre nagyobb veszélyt jelentenek a világ egészségügyi rendszerére. Egy nemrégiben megjelent tanulmány
Az árvíz utóéletéről készült közvéleménykutatást Bojár Ábel, az Opinio Institute kutatási igazgatója osztotta meg a Közbeszéddel. A társadalom döntő többsége
A héten országos reprezentatív gyorsfelmérést végezett a OPINIO, ezek részleteiről Bojár Ábel kutatási igazgató tájékoztatta a Közbeszédet. A 16-59 éves
Az elhízás – ma már bizonyítottan – az egész testre kiterjedő gyulladást okoz – írta közleményében a HUN-REN Magyar Kutatási
A képzettebbek, a gazdaságilag aktívak, illetve az egy háztartásban többen együtt élők jobb egészséggel összefüggő életminőségre számíthatnak, mint az alacsonyabb
Az egészségtelen élelmiszerekre kivetett adó nem érte el fő célját: hosszú távon nem tudta csökkenti az egészségre káros élelmiszerek fogyasztását,
Egyre tudatosabbak a fiatalok a pénzügyekben, és erősödött a megtakarítási szándékuk az elmúlt egy évben – derült ki az OTP
A magyar gazdaság az elmúlt években nem összeszerelő üzemekre alapozott fejlődésen és munkahelybővítésen ment keresztül, a beruházásoknál ugyanis komoly szerepet
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy
A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányban a HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra. Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Neuroregenerációs Laboratóriumában azt vizsgálják a kutatók Nógrádi Antal professzor vezetésével, miként tehető hatékonyabbá a gerincvelő-sérülés gyógyítása
Az Eurobarométer közzétette legújabb közvélemény-kutatását, amelyet 2024 februárja és márciusa között végzett el. A felmérés az Európai Parlament Közvélemény-figyelő Osztálya