Hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Kövér László
Hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Kövér László; az Országgyűlés elnöke Csao Lö-csi, a Kínai Népköztárság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnöke
Hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Kövér László; az Országgyűlés elnöke Csao Lö-csi, a Kínai Népköztárság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnöke
Az Európai Unió (EU) vezetésének téves migrációs politikája társadalmi destabilizációt eredményez Nyugat-Európában, ami társulva az EU gazdasági destabilizációjának hatásaival veszélybe
Wittner Mária a magyar jellem nagyasszonya volt, aki soha nem első, hanem mindig önmaga akart lenni, soha nem önmagáért, hanem
Kövér László házelnök több, mint 14 millió forintra büntette Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét – közölte az ellenzéki párt
Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke szerint nem történt más, minthogy a Gyurcsány Ferenc által gyűlöletből ácsolt
Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módra viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el. Vagy hogy
A kormányfő és kormánya történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el azzal a politikával, amit az elmúlt években folytat –
A házelnök kikérte magának a megemlékezést azok nevében, akik „a halál kultúrájával szemben az élet kultúráját képviselik”. Orbán Viktor miniszterelnök
Üresen maradt többek között Orbán Viktor széke is. Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője és országos elnökségi tagja még májusban meghívott
Dömötör államtitkár szerint a kormányfőnek nem kell válaszolnia a Kubatov Gáborra vonatkozó kérdésre – írja a 24.hu. A válaszadás visszautasításáról,
Orbán Viktor úgy gondolta, ha nyilvánossá teszi a konfliktusát Soros Györggyel, és bemutatja az embereknek „az igazi Sorost”, akkor a
Ilyen súlyos kihívás előtt Európa és Magyarország még nem állt, soha nem volt akkora tétje az európai uniós választásnak, mint
Mély megdöbbenéssel és teljes megütközéssel töltött el a Robert Fico elleni brutális fegyveres támadás híre – írta az Országgyűlés elnöke
Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban –
Kövér László a CPAC Hungary-n arról beszélt, hogy a résztvevőknek a luciferiánusok ellen kell harcolniuk – tájékoztatta a Közbeszédet a Momentum
A hírek szerint Pusztaszabolcson olyan önkormányzati képviselőjelöltet indít a Fidesz, aki 5 éve a helyi iskola igazgatóhelyetteseként naplóval ütött meg
A Facebook-oldalán számolt be róla Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője, hogy Kövér László visszautasította azon kérdését, amiben azt akarta megtudni, hogy
Mészáros Dávid, a DK Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi igazgatója egy Jászapátiban tartott „szuveneritásvédelmi fórumon” szembesítette Kövér Lászlót azzal, hogy Orbán Viktor
Kövér László házelnök nem engedélyezte Ungár Péternek, az LMP frakcióvezetőjének, hogy fotókiállítást szervezzen az Országgyűlési Képviselők Barankovics István Irodaházának aulájába.
Soros, Brüsszel és a migránsok mellett itt egy újabb ellenség, amitől meg kell védeni a magyarokat. Kövér László szerint egy készülő