Kövér László ízléstelen provokációt emlegetett
A házelnök kikérte magának a megemlékezést azok nevében, akik „a halál kultúrájával szemben az élet kultúráját képviselik”.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszéde után elsőként a momentumos Bedő Dániel kapott szót, aki azzal kezdte, hogy megemlékezett a hétvégén meghalt, gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogászról, majd néma felállásra, tiszteletadásra szólította fel a képviselőket.
Amennyire a közvetítésben látni lehetett, mindenki felállt, a kormánypárti képviselők mellett Orbán Viktor és a kormánytagok is.
Kövér László házelnöknek azonban nem tetszett Bedő megemlékezése, és arra figyelmeztette, hogy ilyesmit nem kérhet, nem rendelhet el, és ennek következményei lesznek. Legalábbis erre utalt, amikor azt mondta: „a többit megbeszéljük majd a házbizottság ülésén”.
Azt is megjegyezte, hogy kikéri magának ezt az „ízléstelen provokációt” azok nevében, akik „a halál kultúrájával szemben az élet kultúráját képviselik”.
Címlapkép:MTI/Kovács Attila
(via hvg.hu)