Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, erősödött a DK
A 18 éven felüli szavazati joggal rendelkező állampolgárok körében némileg csökkent a Fidesz−KDNP pártszövetség támogatottsága: 26 százalék szavazna rájuk egy
A 18 éven felüli szavazati joggal rendelkező állampolgárok körében némileg csökkent a Fidesz−KDNP pártszövetség támogatottsága: 26 százalék szavazna rájuk egy
A kormánypártok ismét hazug konzultációba és lejáratásba kezdtek Magyarországon, ezért Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlamentben mutatta be,
Vadai Ágnes, a DK képviselője kemény, de tényszerű gondolatokkal verte ki a biztosítékot a fideszes államtitkárnál. Vadai úgy fogalmazott, „Ma
Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Karmelitához is elvitte Rogán államtitkárának testvérének illegális és környezetszennyező gumiszemetét – közölték lapunkkal. „Most
Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója a Fidesz „szuverenitási” akciójáról és annak álságosságáról írt vasárnapi nyílt levelében.
Szombaton tartják a Fidesz kongresszusát a Hungexpón, délután a miniszterek és Orbán Viktor is beszédet mond. Az országos választmány ismét
„Brüsszelben változásra van szükség, és ennek a változásnak a Fidesz vezetésével Magyarország az élharcosa” – mondta a Fidesz alelnöke, európai
„Gyurcsány-pártjának összes tagozatát egyben, élükön egy megszállott politikai természetgyógyásszal, úgy elvertük, mint jég a határt” – nyilatkozta Kocsis Máté, a
Budapesten minden a káosz felé tart, de már csak kétszáznégy nap van, hogy „véget tudjunk vetni ennek a rémálomnak” –
Tegyük hozzá, hogy ami általában véve igaz, az ebben az esetben hatványozottan is igaz. Az Egységes Diákfront levelet írt a
Kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a Fidesz-frakció a szuverenitási törvénycsomagot – ígérte a legutóbbi, múlt hét csütörtöki kormányinfóján Gulyás Gergely
A miniszter szerint a Telex kormányellenes, a Fidesznek pedig nincs médiája – nyilatkozta Rogán a Telexnek. Egy bizottsági ülés után
Miközben törvényi kötelezettség a novemberi nyugdíj korrekció, a kormány továbbra is úgy kommunikál, mintha ez a plusz pénz, és annak
„Gyurcsányék a kormányzásuk idején elvettek a nyugdíjasoktól és a dolgozóktól” – közölte a Fidesz a DK pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott bér-
Ajánlásokat fogadott el az Európai Parlament arról, hogy az EU-nak hogyan kellene megvédenie „az illiberális politikai rendszerekben és az autoriter
Fél éve ingyen átadott az állam a Református Egyháznak több hatalmas hegyvidéki telket is, most pedig nemzetgazdaságilag kiemeltté minősítenék rajtuk
A független felmérések szerint jelenleg a momentumos Mándi László a legnépszerűbb ellenzéki politikus Debrecenben – tudta meg a Közbeszéd. Az
A szeretet, szigor, humor hármassága jellemzi a magyar keresztény oktatást – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára
Kósa Lajos a parlament hétfői ülésén arról beszélt, hogy a teljes ellenzék migránspárti állaspontot képvisel és ha rajtuk múlna, Magyarország
Miután Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn azonnali hatállyal kirúgta a volt fideszes országgyűlési képviselőt, a Magyar Nemzeti