NAV: idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát
Ki gondolta volna… A Vodafone közleménye szerint márciustól mintegy 15,4 százalékkal drágulni fognak a szolgáltatásaik – írta meg az RTL.hu.
A rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése a cél – írja a 24.hu. Magyar Közlönyben megjelent határozata szerint a kormány 371 800 000
A kiszámítható rezsikiadások érdekében újabb intézmények dönthetnek az októberig rögzített földgázárak mellett – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán az
A szabályok értelmében a bankok az inflációra hivatkozva növelhetik a díjaikat. Mivel a KSH bejelentette a 2023-as évre vonatkozó átlagos
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent.
A családok hétfőtől nyújthatják be előregisztrációs kérelmeiket – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). A folytatásban
Az elmúlt évben legalább 45 százalékkal visszaesett a babaváró iránti kereslet, 2024-ben viszont főnixként szárnyalva kezdheti az évet ez a
Lesújtó híreket közölt a KSH és az Eurostat a magyar gazdaság válságos állapotáról: az Orbán-kormány megszorításai miatt hatalmasat zuhant a
Magyarországon március 1-jétől egyszerűbb és kedvezőbb tarifarendszer lesz, amelyet például a 14 éven aluliak ingyenes utazása és új, 24 órás
Felpörgették a forgalmat az év végén a bankokban a családtámogatási lehetőségüket 2024-től már elvesztő igénylők. Közülük aki még tehette, gyorsan
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán.
Közel ötödével drágulhat áprilistól a bankolás, ennyivel emelhetik díjaikat a bankok a szabályok szerint. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint az átlagos
Tavaly tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamosenergia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez
Jövőre 5-10 százalékkal nőhetnek az árak az ingatlanpiacon, miután várhatóan 20-30 százalékkal bővül az adásvételek száma a nagyobb befektetői aktivitás,
Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra, 2024-ben jobb lesz a magyar gazdaság, az ország helyzete, mint 2023-ban volt,
2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció
Magyarországon teret vesztett a bolti forgalommal szemben az idei évben az online kereskedelem a bankkártyás fizetések adatai szerint. Ugyanakkor a
Tovább mérséklődhetnek a lakáshitelpiaci kamatok, a mostani 8,5 százalékkal szemben ugyanis 7,3 százalékra csökken a bankok által önkéntesen vállalt teljes
A jelenleg legolcsóbb lakáshiteleknél is kisebb lesz a jelzálogkölcsönök havi törlesztőrészlete a kamatplafon ma bejelentett jelentős januári csökkentésének hatására. 20