55 milliárd forint értékű beruházást hajt végre büki gyárában a Nestlé Hungária
A Nestlé Hungária 55 milliárd forintos értékben fejleszti a Purina állateledeleket előállító gyárát Bükön, amely beruházás nyomán 130 új munkahely jön majd létre – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci hátterű élelmiszeripari vállalat új üzemegységet létesít és két új automata gyártósort épít büki telephelyén, ahol így 2025-től már évi 500 ezer tonna állateledelt állíthatnak elő, ráadásul ezen termékek 85 százaléka exportra kerül.
Az 55 milliárd forint értékű beruházás a terv szerint 130 új munkahelyet teremt. Noha a cég ehhez nem kap kormányzati pénzügyi támogatást, az állam biztosítja a szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket, az út- és a vízhálózat modernizálása terén például.
A projekt lényeges része a Nestlé Hungária teljes ötéves, 2020 és 2025 közötti fejlesztési periódusának, amelynek keretében összesen 300 milliárd forintnyi értékben valósítanak meg beruházásokat mintegy 600 új álláshelyet hozva létre – tájékoztatott.
Szijjártó Péter ezután közölte, hogy napjaink bizonytalanságai közepette felértékelődnek a megbízható partnerségek, márpedig Magyarország és a Nestlé együttműködése ekképp jellemezhető, a vállalat az utóbbi három évtizedben nagyban hozzájárult hazánk gazdasági fejlődéséhez.
Leszögezte: a világ 77 országában 344 gyárral rendelkező cég ügyel arra is, hogy munkavállalói a lehető legmodernebb technológiákkal is jól tudjanak bánni, erre irányuló képzési programját pedig a kormány is támogatta 193 millió forinttal.
Majd rámutatott, hogy az élelmiszeripar az egyik legmodernebb ágazat, a versenyképességhez ugyanis folyamatos innovációra van szükség az egyre szigorúbb egészségügyi, minőségi és élelmiszerbiztonsági elvárások mellett.
Ennek megfelelően a vállalat nem pusztán a magyar gazdaság mennyiségi növekedéséhez járult hozzá, hanem ahhoz is, hogy a gazdaság minőségileg új dimenzióba kerülhessen, mivel mindig a legkorszerűbb beruházásait hozta hazánkba és folyamatosan modernizálta a termelését – vélekedett. Illetve arra is kitért, hogy a büki gyár az ott felhasznált alapanyagok több mint felét hazai beszállítóktól szerzi be, így a magyar kis- és középvállalkozások is sokat nyernek ezzel.
Fotó: MTI/Lakatos Péter