Az országos lakáspiacon 8 százalékkal nőtt a kereslet januárban éves szinten
A lakáspiacon 8 százalékkal nőtt a kereslet idén januárban az egy évvel korábbihoz képest, miközben az országos választék több mint
A lakáspiacon 8 százalékkal nőtt a kereslet idén januárban az egy évvel korábbihoz képest, miközben az országos választék több mint
Már két bank is bejelentette, hogy tavasszal megemeli a lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjait a tavalyi infláció mértékével azt követően, hogy
A várakozásokon felül teljesített a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben, 0,5 százalékkal nőtt a GDP – mondta Palóc André,
Februártól már nemcsak program van, hanem végre kedvezményes hitel is az új otthonfelújítási támogatáshoz – értesült a Közbeszéd a Bank360
Hiánypótló tanulmánykötet jelent meg az MNB és a METU gondozásában – értesült a Közbeszéd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóközleményéből.
Az MBH Bank végzi Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának és intézményeinek számlavezetését 2025 áprilisától – értesült a Közbeszéd a bank
Egy év alatt több mint 5 ezren nyitottak nyugdíj-előtakarékossági számlát (NYESZ) a Magyar Államkincstárnál – értesült a Közbeszéd a Grantis
A januártól elérhető munkáshitel az első államilag támogatott, kamatmentes hitel, mely a dolgozó fiataloknak segít az életkezdésben – közölte a
A Demokratikus Koalíció (DK) szociális bérlakásrendszer bevezetésével és a babaváró hitel korhatárának emelésével ösztönözné a gyermekvállalást – mondta pénteki online
Az őszi vetések szempontjából meghatározó a tél. A fagyos, csapadékos időjárás kedvez a búza fejlődésének, de mi lesz a terméssel,
Közzétette a KSH ma reggel a tavalyi negyedik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését – vezette fel a Közbeszédnek küldött elemzését Nagy János,
A kormány a nehézségek ellenére is magas szinten tudta tartani a foglalkoztatottságot, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony – mondta a
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott
A piaci hitel havi törlesztőrészleténél 50 százalékkal kisebb teherrel kell számolniuk azoknak a fiataloknak, akik lakásukat a piacon elérhető pályakezdési
Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális
Hiába csökkent több mint 4 százalékkal az alapkamat, a lakáshitelek árazását befolyásoló referenciakamatok magasabbak, mint egy éve. A piacvezető bank
Minden bankszámlás fontos levelet kap péntekig. A bankoknak január 31-ig kell kiküldeniük az előző évi bankszámlahasználatról szóló egységes díjkimutatásukat az
2024 rekordév a turizmusban: tavaly 6 százalékkal, 44,2 millióra nőtt a vendégéjszakák száma, a vendégek száma pedig 11 százalékkal emelkedett.
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak, így a benzint bruttó 3 forinttal, a gázolajat pedig bruttó 4 forinttal olcsóbban
Január 27-től új biztonsági intézkedéseket vezet be a K&H Bank a digitális banki szolgáltatások területén, amelyek célja a tranzakciók biztonságának