Nemzeti Vágta – Kisorsolták az előfutamok sorrendjét
Kisorsolták a 16. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét kedden Budapesten, a Nemzeti Lovardában. A szeptember 30-án és október 1-jén tartott eseményen
Kisorsolták a 16. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét kedden Budapesten, a Nemzeti Lovardában. A szeptember 30-án és október 1-jén tartott eseményen
Annyira megdöbbentették az Európai Parlament képviselőit a magyar diáktüntetők ellen indított rendőrségi eljárások, hogy hamarosan meghallgatást szerveznek az ügyben Brüsszelben,
Az LMP próbálta sokadszor megakadályozni a további gyárak építését, de a Nemzeti Választási Bizottság a népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését júniusban
Szerdán fátyolfelhős, napos idő várható, majd délutántól a Dunántúl nyugati felén megnövekszik a felhőzet, és ott estefelé már előfordulhat zápor,
Vannak olyan nők akik azért okosak mert intuitívak, másoknak pedig az analitikus gondolkodásmódja sokkal mélyebb. Az intelligencia általában genetikailag öröklődik,
Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt az ellenzéki feljelentést, amit Recep Tayyip Erdogan testőrei által megvert magyar férfi ügyében a napokban
Kövér László házelnök szerint az elhangzottak nem tartoznak a kormány hatáskörébe. Vadai Ágnes azt követően fordult a kormánypárti politikushoz, hogy
„Érted megyünk!” – ezzel a szlogennel toborozzák a résztvevőket a Budapesten szerveződő demokrácia napi tüntetésre. A tüntetés szeptember 15-én, pénteken lesz
Tudd meg, hogy mit jósolnak számodra a csillagok a mai napra. Kos Nehéz helyzetben vagy, hiszen kétféleképpen látsz egy helyzetet
Mutatjuk a keddi időjárás-előrejelzést. Kedden délelőtt többnyire derült vagy kissé felhős, száraz időre van kilátás. A déli, délnyugati szél napközben
Évek óta húzódik a Budapest Airport eladása, 2020-ban egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyalt a Budapest Airport megvásárlásáról, aztán a magyar
Szerdától a benzin bruttó 4 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 15 forinttal kerül majd többe. Szerdán a benzin és a
Az OTP Bank friss felmérésből kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami
Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője az olvasás világnapja alkalmából könyveket “hagytak el” Orosházán és a környező településeken. „Orosházi alapszervezetünk
Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit
Juszt László közösségi oldalán jelentkezett, ahol egy aktuális kérdéssel fordult a külügyminiszterhez. A háborús bűnös és elszigetelődött orosz elnök mind
A korábban árstopos termékek váltak a legjobban dráguló élelmiszerekké augusztusban – derült ki a KSH friss adataiból. A cukor ára
Mindössze három járatig élt a Budapestet Taskenttel összekötő közvetlen repülőjárat, holott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt ígérte, szeptembertől heti
Az öngyilkosságok száma egy évtized alatt csaknem 14 százalékkal csökkent az EU-ban. Magyarország most az öngyilkossági rátát tekintve a második
A levenduláról mindenkinek a nyugalom, a pompás lila szín, a mennyei illatok és a gyönyörű bokrok jutnak az eszükbe. Sokan