Beszakadt a CSOK, de a németek és a szlovákok nagyon veszik a magyar lakásokat
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak
A Facebookra posztolt videót Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője arról, hogy szeretett volna átmenni a Karmelita kolostor előtti Színház utcán
A Momentum Mozgalom bejelentette zuglói polgármesterjelöltjét, az eddigi, de ma reggel a kampánya miatt lemondott alpolgármesterét, Rózsa Andrást – tájékoztatta
Szeptemberre az augusztusi 67-ről 74 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormány inkább felelős a tavaly megemelt lakossági rezsi
Mindannyian szeretni vágyunk és szeretve lenni. Mindazonáltal mindannyiunknak megvannak a saját jellemzőink és furcsaságaink, amelyek jelentősen befolyásolják azt, hogy hogyan
Több tucat palesztin fegyveres iszlamistát ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezet szárazföldi hadműveletének kibővítésével, ciszjordániai razzián és a
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter és Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszer Komlón mutatta be az árnyékkormány környezetvédelmi és energiapolitikai
Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Pásztor Istvánt Orbán Viktor barátjának tekintette, így köszönt el tőle a
Szombat reggel furcsán érezte magát az a 40 év körüli kismama, akihez a fővárosba kérték a mentők gyors segítségét –
Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy a Népjóléti bizottság tagjaként ma megtekintette a Covid alatt
Németh Szilárd képviselő ugyanakkor azt elmulasztotta követőivel közölni, hogy N.V. az ő nagykorú (25 éves) lánya, akit ezek szerint a
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke közös videóban szerepelt Iványi Gáborral, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkészével,
A DK szombaton arról tartott sajttájékoztatót, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek a hatvanpusztai Orbán-kastély miatt a miniszterelnök ellen, vasárnap pedig arról, hogy mennyit
2023. október 28-án a Magyar Szolidaritás Mozgalom Ózdon a 9-es körzetben jelentette be egy ruhaosztás keretében, hogy 2024. június 9-én,
Kele János, a Momentum elnökségi tagja éles kritikával illette Ungár Péter interjúját. „Kell még valamit mondanom, Ildikó?” – így Kele
Vajon meddig mehet még el Orbán a közvélemény provokálásában és hergelésében? „Ajándékot hozott a postás” – osztotta meg örömét Facebook-bejegyzésében
Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítójának október 29-ei levele, melyet a Közbeszéd szerkesztőségének is elküldött, ebben a
Természetesen az álomlátás sok mindentől függ. Már eleve az egyén sajátos képességeitől, hogy mennyire nyitott, hogy végez-e valamilyen spirituális gyakorlatot,
Sajtóhírek szerint Orbán Viktor már munkamegbeszélésekre is használja az apja nevén lévő, de valójában az általa és családja által használt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási felfüggesztést adott az Oltalom Karitatív Egyesületnek, és átutalta számukra az adófizetők által felajánlott 1