Megcsalás, felmondás, sírás, váratlan örömök – Mit jósolnak mára a csillagok?
Tudd meg, hogy mit jósolnak számodra a csillagok a mai napra. Kos Nehéz helyzetben vagy, hiszen kétféleképpen látsz egy helyzetet
Tudd meg, hogy mit jósolnak számodra a csillagok a mai napra. Kos Nehéz helyzetben vagy, hiszen kétféleképpen látsz egy helyzetet
Mutatjuk a keddi időjárás-előrejelzést. Kedden délelőtt többnyire derült vagy kissé felhős, száraz időre van kilátás. A déli, délnyugati szél napközben
Évek óta húzódik a Budapest Airport eladása, 2020-ban egy magyar befektetőkből álló konzorcium tárgyalt a Budapest Airport megvásárlásáról, aztán a magyar
Szerdától a benzin bruttó 4 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 15 forinttal kerül majd többe. Szerdán a benzin és a
Az OTP Bank friss felmérésből kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami
Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője az olvasás világnapja alkalmából könyveket “hagytak el” Orosházán és a környező településeken. „Orosházi alapszervezetünk
Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit
Juszt László közösségi oldalán jelentkezett, ahol egy aktuális kérdéssel fordult a külügyminiszterhez. A háborús bűnös és elszigetelődött orosz elnök mind
A korábban árstopos termékek váltak a legjobban dráguló élelmiszerekké augusztusban – derült ki a KSH friss adataiból. A cukor ára
Mindössze három járatig élt a Budapestet Taskenttel összekötő közvetlen repülőjárat, holott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt ígérte, szeptembertől heti
Az öngyilkosságok száma egy évtized alatt csaknem 14 százalékkal csökkent az EU-ban. Magyarország most az öngyilkossági rátát tekintve a második
A levenduláról mindenkinek a nyugalom, a pompás lila szín, a mennyei illatok és a gyönyörű bokrok jutnak az eszükbe. Sokan
Hétfőn zavartalanul napos, száraz időre van kilátás, napközben az Alpokalján és a Kisalföldön időnként megélénkülő déli széllel. A legmagasabb nappali
Kaotikus viszonyok alakultak ki a magyarországi közlekedés irányításában, amiót Lázár János miniszterként 2022. december 1-jétől átvette a terület vezetését. A
Orbán Viktor arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – tudta meg a Telex a találkozó
Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével. Ebből a pénzből azok
A Magyar Hang úgy tudja, hogy a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-ből menesztik Demeter embereit. A portál szerint nagy erőkkel dúl
Ukrán tisztviselők szerint orosz drónok támadták meg Kijevet vasárnap hajnalban, de áldozatokról nem érkezett jelentés – írja a BBC. A
Újabb, feltehetően az orosz hadsereg által használt drón darabjait találták meg Romániában, a Duna-parti ukrajnai Izmail folyami kikötővel szemben lévő
Az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője, Vadim Szkibickij arról beszélt, még egyáltalán nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy Prigozsin