Vádat emeltek egy anya ellen, aki miatt gyermeke komoly égi sérüléseket szenvedett
Vádat emeltek egy anya ellen, akinek gondatlansága miatt gyermeke komoly égi sérüléseket szenvedett és életveszélyes állapotba került tavaly februárban – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség csütörtök délelőtt az MTI-vel.
A folyamatosan fennálló veszélyhelyzettel az anya is tisztában volt, de nem fordított rá kellő figyelmet, változatlanul fűtötte a kályhát, és attól nem tartotta távol a gyermekeit – tudatta a főügyészség.
Mint írták, így történhetett meg, hogy tavaly február 12-én este – míg a nő a mosdóban volt – hároméves kislánya testének több mint egyharmada megégett, életveszélyes állapotba került. Felgyógyulása hosszú időt vett igénybe, a sérülés nyomait egy életen át kell viselnie.
A Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja az anyát – olvasható a közleményben.