Történelmi jelentőségű találkozót tartanak az uniós külügyminiszterek Kijevben, de Szijjártó kihagyja
Szijjártó közösségi oldalán posztolt arról, hogy a kijevi találkozó helyett mi most a fő feladat – vette észre a hvg.hu.
Josep Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője X-en (korábban Twitter) posztolt arról, hogy mára összehívott egy történelmi jelentőségű találkozót Kijevben. A megbeszélésre meghívta az összes unió külügyminisztert, az eseménynek pedig az adja a súlyát, hogy a diplomáciai vezetők először gyűlnek össze az EU-n kívül.
„Azért vagyunk itt, hogy szolidaritásunkat és támogatásunkat fejezzük ki az ukrán nép számára” – írta posztjában Borell.
Dmitro Ivanovics Kuleba ukrán külügyminiszter az ülés előtt úgy fogalmazott, hogy már önmagában az, hogy az uniós külügyminiszterek Ukrajnában tanácskoznak, már önmagában egy üzenet. Ez az üzenet pedig azt jelenti, hogy Ukrajna uniós tag lesz, a folyamat pedig az előre eltervezett tempóban halad.
A hvg.hu számolt be arról, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter azonban nincsen jelen a találkozón, ugyanis a miniszter Facebook-posztja szerint jelenleg a német ThyssenKrupp AG ipari mérnöki és acélgyártó multinacionális konglomerátum képviselőivel egyeztet.
„Most az infláció leépítése a feladat, 2024-ben pedig a gazdasági növekedés újraépítése lesz. Ehhez már most meg kell kezdeni a munkát, és olyan vállalatok kellenek hozzá, mint a német Thyssenkrupp” – olvasható Szijjártó bejegyzésében.
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!