Ukrajnai háború – ORFK: több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 4366-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6879-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Az ukrán-magyar határszakaszon 4366-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6879-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet. „Szinte
Titkos tárgyalásokat folytatott több amerikai és brit lap szerint Ukrajna a G7-országokkal, valamint néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról még
A NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, mivel Oroszország nem mutatja a békére törekvés jeleit, a szövetségesek további pénzügyi támogatást, több
Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, „tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak
Az orosz hadsereg drónokkal támadta Kijevet szombat hajnalban – tájékoztatott az MTI. Az ukrán főváros legalább három kerületét érte dróntámadás
Ukrajna európai uniós csatlakozása is szerepel a nemzeti konzultáció kérdései között – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért
A Központi Statisztikai Hivatal friss külkereskedelmi nyilvántartása szerint sokkal jobban járt volna hazánk, ha az Orbán-kormány nem Oroszországgal köt üzletet
Brüsszel újabb 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát, és ez nagyon fáj a Fidesznek, teljesen kiakadtak. „Brüsszel újabb 50 milliárd
Az elmúlt időszak globális fejleményei viharosak voltak, és az európai politikát súlyos kihívások uralják – mondta a miniszterelnök pénteken Asztanában,
Az orosz Wagner zsoldoscsapat ismét harcosokat toboroz, pedig csak három hónap telt el azóta, hogy kegyvesztetté váltak, vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin
Észak-Korea már több mint egymillió tüzérségi lövedéket szállított Oroszországnak az ukrajnai katonai műveletekhez, cserébe Phenjan műszaki tanácsokat kapott műholdjaihoz –
„Ha Oroszország felhagyna Ukrajna megszállásával, az a háború végét jelentené. Ha Ukrajna felhagyna azzal, hogy megvédje magát Oroszországgal szemben, az
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hangsúlyozva, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki. „Mindkét
Újabb kampányeseményt tartott Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi elnöke, ezúttal az Iowa állam beli Sioux City-be látogatott, és akárcsak
Németország leszállította a harmadik Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszer-üteget Ukrajnának – közölte pénteken a berlini védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint
Oroszország már legalább egy dandárnyi katonát veszített a Donyeck megyei Avgyijivka ostroma közben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Rishi
A nyugat-ukrajnai hmelnickiji atomerőmű közvetlen közelében lévő területre mért csapást az orosz hadsereg szerdára virradó éjjel, a támadás következtében adminisztrációs
Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez
A hétvégén megtartott lengyel választások kapcsán kérdeztem Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarország Néppárt elnökét, vajon mégis mit várhat Európa Donald