Külpol

Észak-Korea már több mint egymillió tüzérségi lövedéket szállíthatott Oroszországnak

Észak-Korea már több mint egymillió tüzérségi lövedéket szállított Oroszországnak az ukrajnai katonai műveletekhez, cserébe Phenjan műszaki tanácsokat kapott műholdjaihoz – közölte szerdán egy dél-koreai képviselő a szöuli hírszerző szolgálatokra hivatkozva.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptemberben találkozott az orosz Távol-Keleten.

A dél-koreai nemzeti hírszerző szolgálat (NIS) szerdán egy zárt ajtók mögött tartott parlamenti megbeszélésen közölte a szöuli parlamenti képviselőkkel, hogy Észak-Korea augusztus óta legalább tíz fegyverszállítmányt küldött Oroszországnak – mondta az ülés után újságíróknak Ju Szang Bum, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának egyik tagja, a kormányzó Néphatalom Pártjának képviselője.

„A NIS tudomására jutott, hogy több mint egymillió tüzérségi lövedéket adtak át” – tette hozzá.

„Az elemzések szerint ez körülbelül két hónapnyi háborúra lenne elég Oroszország és Ukrajna között” – fűzte hozzá. Phenjan cserébe műszaki tanácsokat kapott Moszkvától egy katonai felderítő műhold felbocsátásának tervéhez – mondta a képviselő.

Észak-Korea a közelmúltban kétszer is kudarcot vallott egy katonai kémműhold pályára állításában. Az augusztusi második sikertelen kísérlet után októberben Phenjan bejelentette a harmadik indítást, de ez nem történt meg.

A parlamenti képviselő szerint „bár az októberi indítási időpontot elhalasztották, az utolsó előkészületek, például a hajtómű és a hordozóeszköz ellenőrzése teljes gőzzel folyik”.

Fotó: Yuri Kadobnov /AFP/Europress

Tetszett a cikk? Ossza meg ismerőseivel vagy szóljon hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük