Hidvéghi Balázs: többéves, előre kiszámítható béremelési programot tervez a kormány
Többéves, előre kiszámítható béremelési programot szeretne a kormány, ebben a kérdésben is várják a véleményeket a most induló nemzeti konzultációban
Többéves, előre kiszámítható béremelési programot szeretne a kormány, ebben a kérdésben is várják a véleményeket a most induló nemzeti konzultációban
Mintegy négymilliárd forintot fordít idén a dolgozói fizetések korrekciójára a PENNY. A tavalyi 17 százalékos béremelés után idén átlagosan tízszázalékos
A legtöbb paraméterben csökkentek a VOSZ Barométer 2024 harmadik negyedéves mutatói – derült ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok
A kormány geszti kihelyezett ülésének zárása után Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartott Kormányinfót, ahol több jelentős gazdasági és
Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme, és ez olyan léptékű béremelés, amilyen még nem volt korábban
A kormány intézkedésének hála soha nem látott pedagógus béremelés indult: idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21
„A kormány szeretné a felsőoktatási béreket is emelni, de türelmet kérünk. A mostani háborús időszakban rendkívüli kiadások terhelik az országot.
14 éve nem emeli a kormány az állami béralapot, ami több tízezer köztisztviselő bérét érinti. Az alacsony fizetések eredményeként betöltetlenül
Hiller István szerda reggeli sajtótájékoztatóján elmondta, a világban jelenleg tudásalapú verseny zajlik. Az, hogy melyik ország miképp teljesít, meghatározza a
Addig jó, amíg az éveink száma egyre több, hisz az azt jelenti, hogy élünk. Csakhogy a munka világában nem biztos,
Az átlagbér bruttó 460 ezer forint, ennek a húsz százaléka 92 ezer forint. Ehelyett azonban sokaknál 50-60-70 ezerrel nő a
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook oldalán jelentette be: a kormány jelentősen növelte az egészségügyi kiadásokat, márciustól átlagosan 20 százalékkal nő az
Átlagosan 20 százalékos alapbéremeléssel folytatódik március 1-jétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes 18 százalékos béremelést követően –
A pedagógusbérek emelésének eredményeként sok pedagógus visszatérne a pályára – közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, miután szülői szervezetek vezetőivel
Tíz éve február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját. Szólhatna ez a nap pusztán a háláról és
A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal tovább nő a szakképzésben oktatók bére, így a történelmi mértékű emeléssel négy év alatt
A magyar kultúra napja ünnep, ugyanakkor jó apropó is a helyzetértékelésre. A politika akkor jár el helyesen, ha nem diktálni
Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a
Demonstrációt tartott több szervezet szombaton Budapesten, Budapesten, a Belügyminisztérium épülete előtt. A résztvevőknek a rendőrök meleg teát osztottak. A demonstrációt