Női vízilabda olimpiai felkészülés -Drámai csatában kikapott a válogatott az amerikaiaktól
Az olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kikapott az Egyesült Államok csapatától a kaliforniai Stanfordban. Az egy hete a görögországi
Az olimpiai kvótás magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kikapott az Egyesült Államok csapatától a kaliforniai Stanfordban. Az egy hete a görögországi
Továbbra is hatósági felügyelet alatt marad, de a bíróság engedélyével elhagyhatja Romániát, ha egy másik uniós országba kíván távozni, Andrew
Joe Biden amerikai elnök választási gyűlésen erősítette meg pénteken, hogy nem áll szándékában visszalépni a jelöltségtől az elnökjelölti vitán mutatott
Elsodort egy embert a Záhonyból Debrecenbe közlekedő vonat a kisvárdai vasútállomástól nagyjából fél kilométerre – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijevi és potenciális moszkvai útjáról beszélt újságíróknak Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő, illetve Bóka János miniszter. Kovács
Kínai pénzmosó bandára csaptak le a francia és a spanyol hatóságok, a vizsgálat szerint a bűnszervezet akár napi egymillió eurónál
A bajnok DVTK és az ezüstérmes Győr főtáblás lesz a női kosárlabda Euroliga következő idényében, a Szekszárd pedig selejtezőt játszik.
Tompos Kátya színművész hosszú betegség után, 41 éves korában hunyt el. Megrázta az országot Tompos Kátya halála, akinek súlyos betegsége
Legalább egy év további terápia vár Zolikára, aki ugyan már kétszer is legyőzte a rákot, ám még mindig nem lélegezhet
Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták
Nyikos Veronika bronzérmet nyert a 76 kilogrammos súlycsoportban az Újvidéken zajló U20-as birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Gratulál a Közbeszéd szerkesztősége!
Rossznak és átgondolatlannak tartja a miniszterelnök a legnagyobb kínai autógyártókra kivetni tervezett uniós büntetővámot. Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió
Lassabban közlekedhetnek a vonatok Budaörs és Biatorbágy között biztosítóberendezési hiba miatt, ezért a győri fővonalon 30-60 perces késésekre, esetenként kimaradó
Felépült bokasérüléséből a négyszeres válogatott Sallói Dániel és visszatért a pályára az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City
A legmagasabb fokozatú, vörös színű riasztást rendelte el az olasz katasztrófavédelem Stromboli vulkánszigetén csütörtök este az intenzív kitörések miatt. A
Az egymillió főt meghaladó látogatószám elérése, a meglévő programok és területek fejlesztése is szerepel a Fővárosi Állat- és Növénykert idei
Az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes horvát irányító, Luka Cindric a Veszprém férfi kézilabdacsapatához igazolt. A bakonyi együttes csütörtökön a honlapján
A BRFK közleménye szerint egy 43 éves férfi okozta a szerda éjszakai balesetet az Árpád hídon egy korábban ellopott taxival,
Vádat emeltek egy anya ellen, akinek gondatlansága miatt gyermeke komoly égi sérüléseket szenvedett és életveszélyes állapotba került tavaly februárban –
Elfogtak a rendőrök két gyöngyösi férfit, akik hamis belépőjegyeket árultak az interneten. Még vizsgálják, hány embert károsíthattak meg – közölte