Belföld

Rossz hírt kaptak a tanárok: már nem közfeladatot ellátó személyek

Jogalkalmazási problémák voltak a pedagógusokat érintő bírósági ügyekben, ugyanis a státusztörvény miatt az iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni, írja a Népszava egy bírósági körlevél alapján. A közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények is komolyabb büntetést vonnak maguk után.

A levél szerint bár a Büntető törvénykönyv (Btk.) vonatkozó rendelkezésének jelenleg is hatályos szövege alapján a pedagógusok közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek,a köznevelési törvény erre vonatkozó része idén január 1-től már nem hatályos, márpedig a Btk. a köznevelési törvényre hivatkozik a pedagógusok közfeladati jogállásával kapcsolatban.A bírósági levélben azt írják, ezzel a rendelkezés elvesztette a jogszabályi hátterét, kiüresedett, így a mostani jogszabályi környezetben a pedagógusok és más iskolai alkalmazottak büntetőjogi szempontból

közfeladatot ellátó személynek nem tekinthetők

A köznevelési törvény erről szóló szakaszát a januárban életbe lépett státusztörvény helyezte hatályon kívül.A státusztörvényben viszont egyetlen olyan bekezdés sincs, ami a pedagógusok közfeladati jogállásáról szólna.Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint felháborító, hogy a pedagógusokat már nem tekintik közfeladatot ellátó személyeknek. A lapnak azt mondta, reméli, hogy nem szándékos kormányzati lépésről, hanem jogalkotói hibáról van szó, amit korrigálni fognak.

Fotó: Katona Tibor/MTI/MTVA

(via 444.hu)

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények