Belpol

Orbán Viktor: Magyarország 2015 óta figyelmeztet a migráció veszélyeire

Magyarország 2015 óta mondja egész Európának és a németeknek is, hogy a migráció veszélyes és védekezni kell ellene – hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a csütörtöki németországi gázolást – egy afgán menedékkérő hajtott autóval emberek közé München belvárosában – úgy kommentálta: „gyakran van úgy, hogy az ember nem örül, hogy igaza lesz, ez egy ilyen helyzet”.

Hangsúlyozta: Magyarország 2015 óta mondja mindenkinek, nemcsak a németeknek, hanem egész Európának, hogy ne veszítsék el a józan eszüket a migrációval kapcsolatban. Hozzátette: Magyarország az első pillanattól kezdve két lábon állt a földön, és tudta, hogy a migráció veszély, amivel szemben meg kell védeni magunkat.

„Amiért boldogok vagyunk, az az, hogy ebből mi kimaradtunk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez az „európai betegség” Magyarországot nem fertőzte meg.

Arra is kitért: Németországban a migráció ügye felvet egy demokráciaproblémát is, mert a németek mintegy 70 százaléka szigorúbb bevándorláspolitikát akar, a választott vezetők viszont ezt elutasították egy parlamenti vitában. A demokratikus rendszer nem bírja ki ezt a véleménykülönbséget, valakinek engednie kell, és az a valószínűbb, hogy a vezetőknek kell majd alkalmazkodniuk – jelezte.

Címlapkép: Orbán Viktor/Facebook

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük