Belpol

Tombol a földi pokol: Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett

A hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt: országszerte több mint 400 helyen osztottak ivóvizet, 130 ezer liternél is többet juttattak el az emberekhez, 722 helyszínen működött párakapu, 110 településen volt vagy van érvényben valamilyen szintű vízkorlátozás. A tűzoltóknak pedig már több mint 350 szabadtéri tűzhöz kellett kivonulniuk – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.

Magyar Péter a videóban azt mondta: az Országos Kórházi Főigazgatóság jelentése szerint szombaton és vasárnap egyetlen tervezett műtét sem maradt el, ugyanakkor öt intenzív osztályon hibásodott meg a klímaberendezés, amelyek javítását azonnal megkezdték.

Több kórházban, így az Országos Onkológiai Intézetben is vannak fennakadások a klímarendszerek korábbi karbantartásának, javításának elmaradása miatt – tette hozzá, jelezve, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter folyamatosan kapcsolatban áll a kórházakkal, és a kormány minden lehetséges támogatást megad a meghibásodások mielőbbi elhárításához.

Magyar Péter közölte azt is, hogy a MÁV hálózatán 25 vasútvonalon volt érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt; az M1-es és M7-es autópályán kialakult torlódásokban több ezer palack ásványvizet osztottak ki az autósoknak.

A kormányfő úgy folytatta, hogy a hétvégén több tízezer ember vett részt szabadtéri rendezvényeken: a Magyar Honvédség a tiszaújvárosi triatlonversenyre, az orfűi fesztiválra és a zalacsányi Örvényes Völgy Fesztiválra is ivóvizet szállított. Budapesten a Pride szervezőivel történt egyeztetés nyomán a honvédség 14 ezer zacskózott ivóvizet biztosított a résztvevők számára.

Bár vasárnap már megdőlt a napi melegrekord, hiszen Budakalászon 40,7 fokot mértek, a rendkívüli meleg még nem ért véget, ezért hétfőre és keddre a közszférában a lehetőségekhez mérten otthoni munkavégzést rendeltek el.

Továbbá arra kérnek minden munkáltatót, hogy ahol erre lehetőség van, biztosítsák a távmunkát vagy a rövidített munkavégzést, ahol pedig ez nem lehetséges, gondoskodjanak megfelelő védőitalról, pihenőidőről és klimatizált munkakörnyezetről – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: azt is kérik, a hétfőre és keddre tervezett kültéri munkavégzést ütemezzék át későbbi időpontokra.

Magyar Péter arra kérte a vendéglátóhelyeket, hogy a következő napokban biztosítsanak egy pohár ivóvizet és szükség esetén mosdóhasználatot minden arra rászorulónak, és kérte a templomok, közintézmények, hűtött helyiségek megnyitását a következő két napban.

Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük