Nagy bejelentést tett az egészségügyi miniszter: emberibb és biztonságosabb ellátást ígér
Az egészségügy átalakítása hosszú folyamat, de már rövid távon is érezhetőek lehetnek az első eredmények, egyebek mellett erről is beszélt
Az egészségügy átalakítása hosszú folyamat, de már rövid távon is érezhetőek lehetnek az első eredmények, egyebek mellett erről is beszélt
Átfogó szakmai egyeztetéssorozattal kezdené meg az egészségügy megújítását az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja nem egyszerűen néhány technikai módosítás, hanem
Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját – jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Hegedűs Zsolt azt írta: csütörtöktől
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv – jelentette be az egészségügyi miniszter a
Továbbra is tart a hőhullám, amely komoly megterhelést jelent mindannyiunk szervezetének. Ezekben a napokban különösen fontos, hogy felelősen döntsünk, vigyázzunk
A hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt: országszerte több mint 400 helyen osztottak ivóvizet, 130 ezer liternél is többet