Pletykafészek

Megdöbbentő mennyi pénzt hagyott unokáira egy milliomos

Egy londoni nagypapa aki néhány éve halt meg, megharagudott unokáira, ezért elképesztően kevés örökséget hagyott rájuk. A dühös unokák most bíróságon követelik a részüket.

Egy londoni nagypapa aki néhány éve halt meg, megharagudott unokáira, ezért elképesztően kevés örökséget hagyott rájuk. A dühös unokák most bíróságon követelik a részüket.

Fred Ward Snr 2020-ban 91 évesen halt meg. Halála előtt 2018-ban írta meg végrendeletét, a vagyonát három gyerekére, Fred Jr-ra, Terryre és Susanra hagyta, öt lány unokájának csak nagyon kevés pénzt adott.

Gyerekei kapták meg a nagypapa 450 ezer fontot érő birtokát, unokái pedig egy borítékban kapták meg az örökségüket.

A nagypapa azért zárta ki az unokákat az örökségéből, mert a lányok nem látogatták őt az idősek otthonában, ahol élt.

Ezért fejenként mindössze 50 fontot, azaz 23 ezer forintot adott a nővéreknek.

Emiatt a lányok beperelték a család többi tagját és azt állítják nagyapjuk nem volt magánál mikor a végrendeletét írta, valamint gondozója, Susan arra kényszerítette az idős férfit, hogy ne adjon unokáinak pénzt.

Azonban a bíróság elutasította a lányok vádját, miszerint 2018-ban nagyapjuk nem tudta mit ír ír alá, mikor elkészült a végrendelete. (via origo.hu)

Fotó: Pixabay

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények