Hoppá! Titkos tárgyalások folytak az orosz-ukrán háború lezárásáról
Titkos tárgyalásokat folytatott több amerikai és brit lap szerint Ukrajna a G7-országokkal, valamint néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról még
Titkos tárgyalásokat folytatott több amerikai és brit lap szerint Ukrajna a G7-országokkal, valamint néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról még
Hollandiában a menedékért folyamodók száma az új évben is magas maradt, 2024 első hetében mintegy ezer menedékkérelmet dolgoztak fel az
A NATO továbbra is támogatja Ukrajnát, mivel Oroszország nem mutatja a békére törekvés jeleit, a szövetségesek további pénzügyi támogatást, több
Három frontszakaszon hét rohamot vertek vissza az orosz fegyveres erők, az érintkezési vonal mentén pedig több mint 870 ukrán katona
Észak-Koreában nyilvánosan végezhettek ki olyan embereket, akik megsértették a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat – derült ki egy szerdán közzétett dél-koreai
Kéthetes sztrájkba kezdek szerdán a bírák és az ügyészek Szlovéniában az elmaradt béremelések miatt – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Az amerikai űrhivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy még legalább két évet kell várni, míg asztronautái több mint 50 év után
Ismét kötelező a maszkviselés szerdától minden egészségügyi intézményben a kelet-spanyolországi Katalóniában, ahol a légúti fertőzések számának megugrása miatt legkevesebb négy
Elhunyt egy marosvásárhelyi kórházban kedden a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett áldozata – közölte az
Romániában Székelyföldön a legmagasabb az élettársi kapcsolatban élők aránya – írta kedden a Hotnews hírportál az Országos Statisztikai Intézet (INS)
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál – közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel.
Kitart az ítéletidő Románia keleti részén, hét megyében volt szükség hatósági beavatkozásra az erős szél és havazás miatt, számos iskolában
A Hamász iszlamista terrorszervezet újabb fegyverraktárait és alagútjait találta meg az izraeli hadsereg (IDF) Gázában – jelentette a katonai szóvivő
Újból a megcáfolta a kormányközeli propaganda álhíreit Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebookon. Többek között a Magyar Nemzet és
A román miniszterelnök bejelentette, hogy országa hamarosan csatlakozik a schengeni övezethez. „Erről politikai megállapodásunk van” – írta Marcel Ciolacu a
A rendőrség jelentése szerint számos becsapódást észleltek a libanoni határ közelében fekvő Kirjat Smóna városban. A város lakosságát kitelepítették, senki
Tévedésből kapott 55 euró helyett tizenötezer eurónál magasabb vízszámlát egy 88 éves asszony Olaszországban, aki az összeg hallatán rosszul lett
Benjámin Netanjahu, a The Wall Street Journal napilapnak írt véleménycikkében három pontban foglalta össze, mire van szükség a békéhez: ide
Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben
A Gázai övezet északi és déli részén, valamint az északi határnál Libanonban harcol az izraeli hadsereg (IDF) az iszlamista Hamász