Belpol

Gyászol a DK: Elhunyt dr. Havasi Márta – Legyen neki könnyű a föld!

Hetvennégy éves korában elhunyt dr. Havasi Márta, aki a DK korai évei óta a párttal együtt dolgozott – tájékoztatta a Közbeszédet a DK Sajtóirodája.

Havasi Márta volt választókerületi elnök, érdi önkormányzati képviselő, haláláig pedig az Etikai Bizottság tagjaként segítette a Demokratikus Koalíció munkáját.​

A DK közlése szerint elkötelezett demokrata volt, távozásával nem csak kollégát, barátot is veszítettek. A Demokratikus Koalíció részvétét nyilvánítja a családnak.

“Márta, nyugodj békében!” – írta a DK lapunknak.

Címlapkép: Pixabay

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?