Viszik, mint a cukrot: már több mint 1000 munkáshitelt folyósított az Erste
Élénk az érdeklődés az Ersténél a Munkáshitel iránt, a már folyósított kölcsönök száma meghaladta az ezret – tájékoztatta a Közbeszédet
Élénk az érdeklődés az Ersténél a Munkáshitel iránt, a már folyósított kölcsönök száma meghaladta az ezret – tájékoztatta a Közbeszédet
Tavaly decemberben a kivitel volumene 1,9, a behozatalé 9,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 458 millió
Idéntől már felhasználhatók lakáscélra a nyugdíjcélú megtakarítások, amivel közel 300 milliárd forint irányulhat az ingatlanpiac felé. A nyugdíjpénztár babérjaira azonban
Európa legnagyobb adócsökkentési programját indítjuk el, középpontban az édesanyák és a családok – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden a
A Monetáris Tanács a februári kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon – írta a Közbeszédnek küldött elemzésében Nyeste Orsolya,
A lakásbiztosítással rendelkezők 60 százaléka hallott már a lakáskampányról, közülük minden harmadik élt is az átkötés lehetőségével tavaly. A Groupama Biztosító
2024. decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 500 500 forint volt.
Különösen a férfiaktól kapok sok kérdést a nyugdíjazást megelőző védett korral kapcsolatban, az érintettek aggódva érdeklődnek, hogy egyáltalán létezik-e még
Február 22-i évértékelő beszédében a miniszterelnök bejelentette, hogy „a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az
Egyre több kérdést kapok az özvegyi nyugdíjra való jogosultsággal kapcsolatban, nem véletlenül, mert az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályozás egyáltalán nem
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése
A magyar gazdaság fordulatot vett – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn a március 3-án útjára induló tizenegyedik PÉNZ7 pénzügyi
Az üzleti és kulturális partnerség jegyében kezd stratégia együttműködést a Menedzserszövetség és a Magyar Állami Operaház. Az OPERA felsővezetésének nyújtandó
Az új szabályok szerinti alanyi adómentességre még az idén áttérni kívánó vállalkozók péntekig nyilatkozhatnak erről az adóhatóságnak – hívta fel
A héten kedden nem változnak a hazai üzemanyagárak, a benzin és a gázolaj beszerzési ára is marad a jelenlegi szinten
Európa legnagyobb adócsökkentési programja mintegy egymillió családnak – 650 ezer kétgyermekes és 250 ezer háromgyermekes édesanyának – biztosít jelentős anyagi
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a tudatos bankszámlaválasztással kapcsolatos fogyasztóvédelmi kampányát a dráguló banki terhek miatt; a számlák éves
Hétfőn küldi ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az első adategyeztetési felhívásokat, az érintett cégeknek 15 napjuk van a
A nyugdíjasok áfa-visszatérítését érintő, a pontos szabályozásra vonatkozó információk nélküli, rosszindulatú megjegyzések és kritikák nem többek, mint egyszerű, ócska politikai
Nem csak a leendő vásárlóknak, a tulajdonosoknak is problémát okozhatnak az emelkedő lakásárak. Az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint országosan