Donáth Anna szerint sok “magyarpéterre” van még szükség
Donáth Anna, a Momentum elnöke arról ír, hogy Orbán Viktor a hétvégén nem volt hajlandó érdemben reagálni Magyar Péter állításaira,
Donáth Anna, a Momentum elnöke arról ír, hogy Orbán Viktor a hétvégén nem volt hajlandó érdemben reagálni Magyar Péter állításaira,
Néhány napjuk maradt azoknak, akik még úgy akarják felvenni a 2024-től élő CSOK Pluszt, hogy az igényléskor nem vállalnak gyereket.
Önnek mi jut eszébe a reggelről? Egy gőzölgő kávé, vagy a friss briós illata? A nap gondolata a Közbeszédben minden
Kedves Közbeszéd olvasók, most hozzátok szólok! Egy fontos információt szeretnék felétek közölni, melyben a Közbeszéd további fejlődéseken megy keresztül és
Ma reggel megjelent a Magyar Nemzetben egy hír, miszerint a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek megegyezett a közös listán
Donáth Anna Vera Jourovával találkozott Brüsszelben, majd egy sajtóbeszélgetésen is részt vettek – tájékoztatta a Közbeszéd szerkesztőségét a Momentum Sajtóirodája.
Az örökbefogadásról szóló határozati javaslatot nyújtott be a Momentum parlamenti frakciója. Erről Orosz Anna, a párt országgyűlési képviselője számolt be
A hatalmasat növekvő Görögország lett a magyarok tengerparti kedvence, másfélszer annyi időt töltöttünk el ott, mint Horvátországban. A legtöbb pénzt
A közösségi médiában reagált Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője a CÖF legújabb lejárató plakátjaira – tájékoztatta a Közbeszédet kedd
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója videójában a német megszállás 80. évfordulójára emlékezett meg – értesítette a Közbeszédet az MSZP Sajtóosztálya.
Havasi Gábor, a Momentum budafoki polgármester-jelöltje a Facebookon emlékeztetett mindenkit arra, hogy elindult az online regisztráció a budafoki előválasztásra – írta
A nagyobb alapterületű és értékű, ezért drágább lakásbiztosítású ingatlanok tulajdonosai keresnek aktívabban kedvezőbb díjat a márciusi váltási kampányban, és szinte
Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész és Mácsai János zenetörténész beszélgetése zenei illusztrációkkal – tájékoztatta a Közbeszédet a Magyar Zsidó Kulturális
2024. március 14-én, életének 65. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Szalay Péter, az Alkotmánybíróság volt tagja – olvasható az
Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője a Belügyminisztériumhoz fordult az életveszélyesen megvert kisgyerek ügyében. Erről a közösségi médiában számolt be a
Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője szerint az EP által ma megszavazott médiaszabadságról szóló európai jogszabály „súlyos érvágást jelenthet
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kezdeményezésére összehívott rendkívüli testületi ülés egyhangúlag megszavazta, hogy az önkormányzat
Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy röhejes indokkal utasították el a feljelentését, amelyet a lélegeztetőgép-mutyi miatt
Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Programról szóló szabályozás, ami a nyár elején
Emelkedő átlagdíjak és kárkifizetések jellemzik a több mint 3,3 millió szerződésből álló lakossági vagyonbiztosítási piacot. Az egyéni lakásbiztosítások tavaly 15