Belpol

Donáth Anna szerint sok “magyarpéterre” van még szükség

Donáth Anna, a Momentum elnöke arról ír, hogy Orbán Viktor a hétvégén nem volt hajlandó érdemben reagálni Magyar Péter állításaira, melyek szerint Rogán Antal védelmében bizonyítékokat hamisítottak meg és tüntettek el.

Donáth úgy fogalmaz:

Orbán Viktor ahogy a kegyelmi ügyre sem volt hajlandó érdemben reagálni, úgy nem hajlandó érdemben válaszolni Magyar Péter állításaira sem. Az egykor befolyásos barátokkal és feleséggel rendelkező, számos bizalmi pozíciót betöltő Magyar Péter azzal vádolja a magyar kormányt, hogy tudomással bírt bizonyítékok meghamisításáról és eltüntetéséről a végrehajtómaffia és annak vezetője, Rogán Antal védelmében. (…)

Orbán Viktor a Magyar Péterrel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, az újságírók arcába röhögve, fölényeskedve azt mondta, hogy tévésorozatokkal nem foglalkozik. Azt nem tekinti kormányzati ügynek, hogy a rendszer egyik korábbi embere terhelő vallomására válaszoljon. Persze értem a Magyar Péterrel szembeni kritikákat, hiszen tényleg nemrég lépett ki a NER-ből. Sok olyan emberre van még szükség, akik hajlandóak és képesek is a Fidesz szavazóit elbizonytalanítani – akár egy belső körből származó hangfelvétellel. Ezt még azért Magyar Péternek is bizonyítania kell. Reméljük, hogy holnap ez meg is történik. És reméljük, hogy minél többen követik a NER-ből. Nem egy, hanem sok “magyarpéterre” van még szükség.

Címlapkép: Donáth Anna/Facebook