Belföld

Szijjártó: Hamarosan megindul a földgáz Magyarországra Törökországból

Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál.

Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságban, de ezidáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is, írta.

Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is

– tette hozzá Szijjártó Péter közösségi oldalán. (via 24.hu)

Fotó: MTI

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények