Belföld

Történelmi gyorsasággal fejlődik Márki-Zay pártja: már 3 %-on áll a Mindenki Magyarországa Néppárt

A rendszerváltás óta egyetlen pártnak sem sikerült ilyen rövid időn belül ekkora teljesítményt felmutatnia a teljes népesség körében, mint a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Néppártnak. S ez talán nem is véletlen, hiszen rengetegen látják Orbán releváns kihívóját és lehetséges utódját Márki-Zay Péter személyében, hiszen az általa képviselt és megtestesített “politikai tisztaság” Göncz Árpád óta ismeretlen idea a magyar közéletben. A Közbeszéd exkluzív beszámolót kapott a párt eddigi történetéről és jövőbeli terveiről.

A Medián friss közvéleménykutatása alapján, ha most vasárnap lennének a választások, pártunk 3 %-ot érne el. A fenti eredmény ugyan még nem érne parlamenti mandátumot, azonban értékelésük szerint a jelenlegi támogatottság elérése megalakulásuk óta eltelt rövid idő alatt mégis kiemelkedő sikernek értékelhető.

A pártot 14 lelkes, a rendszerrel soha meg nem alkuvó személy indította útjára, akik vállalták, hogy lerakják egy olyan politikai párt alapjait, amely erő a jövőben képes lesz valódi alternatívát nyújtani az ellenzékkel és a kormányzó pártokkal szemben is. Az MMN az egész rendszer ellenzékének tartja magát, elengedhetetlennek tartják az elszámoltatást mindkét oldalon, amely nélkül nincs rendszerváltás. Az MMN nem hisz az összefogásban, de támogat minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a rendszer- és kormányváltást.

Szeptember 16-án alakuló kongresszusán több száz alapító meghatározta azt az irányt, amely mentén a jövőben politizálni kíván. Elfogadták a párt Nyilatkozatát, amelyben rögzítették mely értékek mentén és milyen célokért kívánnak a jövőben dolgozni. A pártba rövid időn belül már több mint fél ezren jelentkeztek, sokan közülük most először lesznek tagjai egy politikai közösségnek. A Mindenki Magyarországa Mozgalom egy Európa-párti, jobbközép pártként definiálja magát, azonban soraikban ugyan úgy megtalálhatóak és folyamatosan jelentkeznek a baloldali, a liberális és a centrista értékrendet képviselők is. Éppen ezért is tartják a pártot egy olyan valódi néppártnak, amely a rendszerváltás óta nem volt megtalálható a magyar politikai palettán.

A Mindenki Magyarországa Néppárt a most mért 3 %-os eredményre egy olyan szilárd alapként tekint, amelyre alapozva véleményük szerint biztosan sikerrel veszik a jövő évi Európai Parlamenti választásokat. A jövő évi választásokon olyan képviselőket szeretnének adni Európa és Magyarország számára is, akik elkötelezettek a korrupció elleni harcban és kiemelten fogják szem előtt tartani a magyar érdekeket és az európai értékeket. Vissza kívánják vezetni Magyarországot a tisztesség útjára, a kelet felől pedig ismét nyugat felé szeretnék fordítani az ország tekintetét.

Toók László Flórián
újságíró, a Közbeszéd főszerkesztője

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?