Belpol

Tisztújítás a Momentumnál: megvan az új elnök, aki azonnal tiszta vizet öntött a pohárba

Teljesen új korszak kezdődik a Momentumnál? Megválasztották a párt új elnökét.

A Momentum Mozgalom a hétvégén tartotta tisztújító kongresszusát, ahol a mozgalom tagjai Szilas Kincsőt, a párt kispesti önkormányzati képviselőjét, a Momentum Nőügyi Érdekképviseleti Csoportjának eddigi vezetőjét választották meg a párt új elnökének.

Erre készül a Momentum

A frissen megválasztott elnök programjában kiemelte: „Nem fogadhatjuk el, hogy mostantól a Fidesz és a Mi Hazánk a Tisza egyetlen ellenzéke. Ezek a szélsőséges politikai pártok nem alkalmasak a Tisza demokratikus kontrolljára. Ahogy a választások előtt szükség volt arra, hogy a Momentum hátra lépjen egyet az ország érdekében, most itt az ideje, hogy előre lépjünk, és demokratikus ellenzékként ellenőrizzük, véleményezzük a kormány munkáját, mert a Momentum Magyarország egyetlen konstruktív ellenzéki pártja”.

„Felelősségünk van a szabad Magyarországra vágyókért, a fiatalokért, akikért annyi éven át kiálltunk, amikor az oktatásukról volt szó. Felelősségünk van az idősekért, akiket az állami ellátórendszerek sokszor magukra hagynak. Felelősségünk van a fenntarthatóságért, ami nélkül nem lehet a jövő Magyarországáról beszélni. Felelősek vagyunk azokért, akik kisebbségben vannak és nem élhetik meg az egyenlőséget ebben az országban” – fogalmazott megválasztása után Szilas Kincső.

Ki az a Szilas Kincső?

Szilas Kincső az elmúlt években kispesti önkormányzati képviselőként, valamint a Momentum Nőügyi Érdekképviseleti Csoportjának vezetőjeként dolgozott. Nevéhez számos olyan kezdeményezés fűződik, amely a nők és a fiatalok közéleti szerepvállalását, a munka és a magánélet egyensúlyát, valamint a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelmét célozta.

Címlapkép: Momentum Mozgalom

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon, a Google Hírekben, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük