Támadnak a vérszívók: elképesztő fejlesztés telepíthető a magyarok mobiljára
Itt a tavasz, érkeznek a kullancsok, már egy appon keresztül is be lehet jelenteni a gyanús vérszívókat – értesült a Közbeszéd a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat közleményéből.
Évek óta tart a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. Mostantól a Kullancsfigyelő oldal mellett a PragmaTick mobilalkalmazás is segíti ennek a nem őshonos kullancsnak a monitorozását. Mutatjuk, hogy működik az app.
A tavaszias februári időjárás miatt idén is korán találkozhatunk az őshonos, és a behurcolt kullancsfajokkal is. A kutatók szerint ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel a Hyalomma-k képesek számos kórokozó – például a krími-kongói vérzéses láz vírusának – terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de vándormadarak segítségével könnyen terjednek, a globális felmelegedés hatására pedig egyre nagyobb eséllyel élnek túl, és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is.
Hogyan lehet felismerni?
Hazánkban nagyjából 20 – 30 kullancsfaj él, ezek egy része a Hyalomma fajok által szintén kedvelt gazdaállatokon élősködik.
A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsoktól, ez segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű háti pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.
A kutatók szerint a projekt indulása óta több száz lakossági bejelentés érkezett, de a begyűjtött kullancsok többsége hazai fajnak bizonyult. A HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet kutatói által indított közösségi kutatásra épülő program segítségével az elmúlt négy év során összesen 19 Hyalomma kullancsot sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. A beérkező kullancsokat folyamatosan vizsgálják kórokozókra, eddig azonban nem találták meg bennük a krími-kongói vérzéses láz vírusát.
A beküldött Hyalomma kullancsokat főként nagytestű emlősökön (pl. lovon, szarvasmarhán, bivalyon, szamáron) azonosították, ezért kiemelten fontos a nagyállattartók tájékoztatása. Különös figyelmet érdemelnek a tavasszal észlelt egyedek, mivel ezek helyi áttelelésre vagy hazai szaporodásra utalhatnak, nem pedig vándormadarak általi behurcolásra, hangsúlyozzák a kutatók.
2025 tavaszától a beküldést segíti a PragmaTick alkalmazás is, amely iOS és Android operációs rendszeren is elérhető. A felhasználóbarát applikációt az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium és az EU-s PRAGMATICK COST pályázat segítségével alkották meg a HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet kutatói és egy informatikus csapat.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kéri a lakosságot, hogy kullancsészlelés esetén figyeljék meg az állatot, fotózzák le, és ha Hyalomma fajra gyanakszanak, zárható tégelyben őrizzék meg, majd jelezzék a kutatóknak. Néhány egyszerű kérdés megválaszolásával és a kullancsról készült fotó csatolásával pár perc alatt bejelenthetőek a talált példányok, ezzel nagyban hozzájárulnak a felhasználók hazai és, mivel a felület más országokban is elérhető lesz, nemzetközi kutatásokhoz is. Az appban emellett sok hasznos információ elérhető a Hyalomma és más, magyarországi kullancsfajokról vagy akár a kullancsokkal kapcsolatban keringő tévhitekről. Az applikációról és a program eddigi eredményeiről a www.kullancsfigyelo.hu-n tájékozódhatnak az érdeklődők.
Címlapkép: Pixabay (illusztráció)
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!