Megtréfál a tavasz: fagyos hajnalokkal és záporokkal indul a hét
Mutatjuk, mi derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn délnyugaton csak lassan csökken a felhőzet,
Mutatjuk, mi derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn délnyugaton csak lassan csökken a felhőzet,
Itt a tavasz, érkeznek a kullancsok, már egy appon keresztül is be lehet jelenteni a gyanús vérszívókat – értesült a
A húsvét az egyik legfontosabb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus feltámadását ünnepli. Ugyanakkor a tavasz beköszöntével a természet újjászületését is
Visszatér a tavaszi időjárás a hétvégén. Szombaton a felhős tájakon napközben szakadozik a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő várható, de időszakosan
2025. április 10-e nemcsak a tavasz közepét jelzi, hanem változatos időjárási jelenségeket is tartogat. Mutatjuk, milyen hatásokra számíthatunk ezen a
Kellemes tavaszi időjárással számolhatnak a mai nap, aztán jön a feketeleves. Pénteken sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből legfeljebb
Csütörtökön, március 20-án 10 óra 1 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség – közölte
A tavaszi napéjegyenlőség, vagy latin nevén „vernal equinox,” az év azon különleges napja, amikor a nappal és az éjszaka hossza
Változékony idő várható a jövő héten és több hullámban kell esőre készülni, a szél pedig gyakran lesz élénk, olykor erős,
Az óraátállítás minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel érinti mindennapjainkat, és bár a gyakorlata már évtizedek óta része életünknek,
Ilyen időjárás várható 2025. március 8-én és március 9-én (szombaton és vasárnap) az Időkép adatai alapján. Szombaton napos-fátyolfelhős időben lesz
Ilyen időjárás várható 2025. március 6-án, csütörtökön a HungaroMet adatai alapján. Csütörtökön reggel felhőtlen vagy derült, száraz idő várható hajnalban
Mutatjuk a friss időjárás-előrejelzést. Kedden folytatódik a kellemes, 3 túlnyomóan napos idő, legfeljebb fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Csapadék sehol
Az éghajlatváltozás nem csupán a hőmérséklet emelkedését okozza, a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlásában is komoly átalakulást hozhat
Sokan hiszik, hogy nem véletlen, mikor születünk le a Földre. Az évszak, amelyben világra jövünk, befolyásolhatja sorsunkat és életfeladatainkat is.
Megdőlt a 118 éves országos és a 85 éves fővárosi melegrekord is szombaton – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján
Éjjel derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de hajnalra az Északi-középhegység egyes részein rétegfelhőzet képződhet. Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők
Fátyolfelhős, napos idő várható, éjszaka foltokban pára, köd képződhet. A keleti, délkeleti, vasárnap még csak helyenként, hétfőn a délire forduló
A jövő hét elején egy hidegfront hatására többfelé várható eső, erős, olykor viharos szél, több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Majd
Ez a növényi hatóanyag jellegzetes szagú és antibakteriális hatással rendelkezik. Az emberi szervezetre gyakorolt jótékony tulajdonsága tudományosan bizonyított tény. Segítségével