Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy fiatal szegedi lányt bántalmazó férfival szemben
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki tavaly augusztusban, Szeged belvárosában megtámadott és félholtra vert egy fiatal lányt, pusztán azért, mert
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát
Első fokon végrehajtandó szabadságvesztésre, három év börtönbüntetésre ítélték egy, a megbízhatósági vizsgálaton megbukott kormánytisztviselőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség
Több nőt – köztük a saját élettársát is – prostitúcióra kényszerített egy 32 éves férfi, akit emberkereskedelemmel, kényszermunkával, valamint kerítéssel
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 78 éves férfi ellen, aki 40 lovat tartott méltatlan körülmények között, több állat
A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki felfegyverkezve, golyóálló mellényben járta Budaörs utcáit – közölte a Pest
Vádat emeltek egy anya ellen, akinek gondatlansága miatt gyermeke komoly égi sérüléseket szenvedett és életveszélyes állapotba került tavaly februárban –
Emberölés miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy büntetett előéletű 33 éves férfi ellen, aki tavaly márciusban kilökte barátnőjét
Robbanószerkezettől halt megy egy kilencéves cseh gyerek Horvátországban, az apát letartóztatták közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény vádjával – közölte pénteken a