Belföld

Gyermekpornográfiával vádolnak egy Békés vármegyei férfit

Gyermekpornográfia bűntettével vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy Békés vármegyei férfit, aki az interneten több éven át kiskorú fiúktól szerzett szeméremsértő fotókat – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a 29 éves férfi 2019-ben egy internetes videójátékba regisztrált, és a játék biztosította beszélgetések során felmérte, hogy a résztvevők közül kik lehetnek gyermekkorúak, majd az egyik közösségi oldalon felvette velük a kapcsolatot.

A vádlott 12-13 éves fiúnak adta ki magát, és azt kérte a gyermekektől, hogy küldjenek magukról meztelen képeket. Bizalmuk elnyerése érdekében 12-13 éves fiúk meztelen fotóit küldte el nekik, azt a látszatot keltve, hogy a fényképek róla készültek.

Öt év alatt mintegy húsz kiskorútól kért pornográf felvételeket, a fiúk közül ténylegesen négy-öt, utólag már be nem azonosítható gyermek küldött magáról fényképet. A férfi az így megszerzett fotókat lementette a számítógépére, majd átküldte a közösségi oldalon a saját maga számára létrehozott profilra, később pedig a felvételeket törölte.

A férfi ezzel a módszerrel egy 10 éves, Veszprém vármegyei kisfiútól is szerzett súlyosan szeméremsértő fotókat. A gyerek édesapja azonban 2024 márciusában észrevette fia tabletjén a pornográf fotókat tartalmazó üzenetváltásokat, és feljelentést tett.

Az ügyészség a bíróság által letartóztatott férfira börtönbüntetés kiszabását kérte, indítványozva azt is, hogy véglegesen tiltsák el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amelynek során kiskorúak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy velük hatalmi, befolyási viszonyba kerülne.

Fotó: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük