Vona Gábor: A legnagyobb illúzió az, hogy „csak Magyar Péter” és „csak a Tisza”
Vona Gábor, a Második Reformkor (2RK) elnöke szerint szabályozni kell a Tiszát, ami állítása szerint azt jelenti, hogy „ne cseberből
Vona Gábor, a Második Reformkor (2RK) elnöke szerint szabályozni kell a Tiszát, ami állítása szerint azt jelenti, hogy „ne cseberből
„Örvendetes, hogy Magyar Péter és pártja egyetért azzal és szinte magáénak érzi az MSZP két évvel ezelőtti kezdeményezését, mely a
„Szeptembertől új világ jön” – írta ki a Tisza Párt elnöke. Magyar Péter, a Tisza Pártot immár elnökként vezető politikus
Megválasztották kedden az Európai Parlament szakbizottságainak elnökeit és alelnökeit, a magyar EP-képviselők közül a Tisza Párt három tagja kapott bizottsági
Holnap hajnalban a TISZA Párt és a magyar emberek képviseletében Kijevbe utazom – közölte Magyar Péter. A politikus a kijevi
„Még, hogy nincs igény a baloldalra és a baloldali alternatívára: tessék csak megnézni, hogy az Egyesült Királyságban micsoda munkáspárti cunami
Csütörtök délelőttre hirdetett sajtótájékoztatót a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Péter által rögzített hangfelvétellel kapcsolatban. Közel három hónappal ezelőtt már
„Ez csapatjáték, vége a one-man-show-nak” – fogalmazott Magyar Péter. A Tisza Párt prioritása, hogy „visszavegyük hazánkat” a kormánytól, amely Magyarországot
Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták. A Kereszténydemokrata
A Tisza Párt alelnöke érdekes szavazásra buzdítja híveit, hiszen a közösség döntheti el, hogy a politikus felvegye-e vagy sem az
Ahogy a MÚOSZ alelnöke tegnap helyesen elmondta, ha egy televíziónak problémája van egy politikus korábbi nyilatkozataival a tv szerkesztési elvei
Fontos választás a mostani, ma azt mondhatják a magyar emberek, hogy „eddig és ne tovább!” – mondta Magyar Péter, a
Már Magyar Péter nem vett részt a két „valódi választási vitán”, a Voksmonitor.hu kérdőívéből kiderül, hogy több témában jelentősen különbözik
„Gulyás Gergely miniszternek azonnal le kell mondania! Gulyás Gergely és a Miniszterelnökség támogatja az egyik bicskei pedofil bűnözőt” – fogalmazott
Karácsony Gergely hétfőn közösségi oldalán nyomatékosította, hogy Budapesten a Duna folyik, nem a Tisza. Bejegyzése alatt igazi kommentháború robbant ki,
Dobrev Klára szerint Orbán Viktor rendszerét csak ellenzéki együttműködéssel lehet legyőzni, és utána is csak úgy lehet kormányozni az országot.
A Magyar Péter a Közbeszédnek küldött közleményében reagált a Mandiner „Exkluzív interjú: Súlyos vádak kerültek elő, mit csinált Magyar Péter
A Tisza Párt aktivistái több aláírásgyűjtő standdal települtek ki Azahriah harmadik Puskás Arénában tartott koncertjére. Az aktivisták a stadionnál az
A hétvégén Fejér vármegyében járt Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke, akinek továbbra sem jut ideje pihenésre, hiszen hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok,
Karsai Dániel a Momentumra fog szavazni a június 9-i európai parlamenti választáson – osztotta meg Facebook-oldalán az ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogász. Szombati bejegyzésében