Megbocsáthatatlan amit tett! Eljárás indult egy magyar nő ellen
Állatkínzás bűntett miatt indult eljárás egy 35 éves Pest vármegyei nő ellen, aki sanyarú körülmények között tartott több kutyát a
Állatkínzás bűntett miatt indult eljárás egy 35 éves Pest vármegyei nő ellen, aki sanyarú körülmények között tartott több kutyát a
Megöltek egy férfit Eperjeskén, egy nőt pedig úgy megvertek, hogy súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A 64 éves gyanúsítottat elfogták
Vádat emeltek egy tanár ellen, aki tavaly kikezdett az egyik diákjával és kitartóan próbálta őt rávenni arra, hogy szexuális kapcsolatot
A rendőrség felkészült a nyári időszakra, az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében intenzív rendőri jelenléttel őrzik a strandok és szabadvízi fürdőhelyek
A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj miatt forgalmirend-változás lesz július 18-21. között – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
Bántalmaztak egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, az ügyben nyomoz a rendőrség. A múlt héten történt esetről a szoljon.hu hírportál számolt
Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 23 éves budapesti férfi ellen a
Gyermekpornográfia bűntettével vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy Békés vármegyei férfit, aki az interneten több éven át kiskorú fiúktól szerzett
Fény derült egy 2018 májusában, Kiskunlacházán történt csecsemőgyilkosságra – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. Azt írták, a
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz két kínai férfival szemben, akik postai csomagokba rejtették a kábítószert. A Fővárosi
Az egyesült államokbeli Kentucky államban négy ember meghalt, hárman pedig megsebesültek egy lövöldözésben szombaton hajnalban egy lakónegyedben, később maga a
Kiadta a német hatóság a 2023. februárban Budapesten elkövetett támadássorozat egyik feltételezett elkövetőjét. A 23 éves német állampolgárt európai és
Steinherz Rudolf brutális meggyilkolása a Budapest–Cegléd-vasútvonalon a két világháború közötti Magyarország egyik legkülönösebb emberölési ügyének tekinthető – írja a Police.hu
Az ukrán-magyar határszakaszon 6714-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5767-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Őrizetbe vettek hat férfit, akik több alkalommal, összesen csaknem 31 millió forint értékben loptak rézkábelt egy hajdúnánási telephelyről – közölte
Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor egy személygépkocsi egy köveket szállító kamionnal ütközött kedden a 6-os főúton, Nagypeterd térségében –
Önkívületi állapotban őrjöngött, majd kioltotta a saját életét egy budapesti fiatal, miután drogokat fogyasztott a házibuliban. Értesüléseink szerint a 22
Jogerősen is négy év börtönbüntetést kapott a csecsemője halálát okozó fiatalkorú anya – tájékoztatta a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkára csütörtökön az
A BRFK célkörözési osztálya rendszeresen szervez hasonló akciókat. Negyvenkét körözött személyt fogtak el egy június 3. és 17. között szervezett
A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség részben fegyveresen, jelentős értékre elkövetett rablás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádol egy