MÁV közlemény – Bezár a forgalmas pályaudvar, az egész közlekedést érinti majd
Fontos változásra kell készülniük az utazóknak: a MÁV Zrt. közleménye szerint 2026. március 7–8-án, valamint március 28–29-én szünetel a vasúti
Fontos változásra kell készülniük az utazóknak: a MÁV Zrt. közleménye szerint 2026. március 7–8-án, valamint március 28–29-én szünetel a vasúti
Brutális útviszonyok nyugaton: 16 busz csúszott árokba, súlyos sérültek a 76-os főúton. A MÁV és Volán kéri: Ne indulj el!
2026. február 1-jétől új buszjárat indul Budapest és Losonc között Salgótarján érintésével. 65 év felett ingyenes, fiataloknak 50% kedvezmény! Mutatjuk
Több mint 22 ezer tárgyat hagytak el a MÁV és Volánbusz járatain 2025-ben. A mobiloktól a vívókardig terjed a lista
Megszületett a béralku: összesen 13%-kal nőnek a keresetek a MÁV-nál 2026-ban. 400 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya keret is. Mutatjuk
Befejeződött a felsővezeték javítása Szolnoknál. Ismét mindkét vágányon haladhatnak a vonatok Záhony és Békéscsaba felé. Mutatjuk a részleteket! Véget ért
Drasztikus és aggasztó fordulatot vett a közösségi közlekedés biztonsági helyzete: 2025-ben összesen 179 alkalommal érte fizikai vagy verbális bántalmazás a
Sokan tartanak tőle, hogy szilveszter éjjelén vagy az újév első reggelén nehézkes lesz a közlekedés, de a MÁV-Volán-csoport idén is
Súlyos vasúti baleset történt hétfő délután a Füzesabony–Eger vasútvonalon, amely miatt jelentős fennakadásokra kell számítani mind a vasúti, mind a közúti
Közel kétszáz graffitis rongálás érte a MÁV-csoport járműveit és épületeit 2025-ben. A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus,
Minden nap jár a Gyermekvasút a téli szünetben. Mutatjuk, mikor indulnak a karácsonyi kocsik. A téli szünetben mindennap várja utasait
Vigyázat, megtelnek a vonatok! Rendkívüli intézkedéseket vezetett be a MÁV a decemberi és a karácsonyi csúcsidőszakra. Hivatalosan is megkezdődik a
December 6-tól elindul a Mikulásbusz is – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A MÁV-csoport fényvonatai – a Fény HÉV,
Nagy eredmény, hogy munkabéke, három éves bérmegállapodás, együttműködés van a MÁV-Volán csoportnál, a bérviszonyokat korrektül tudják rendezni – mondta Lázár
Több vasúti váltót is kicserélnek Budapest-Kelenföld állomáson csütörtöktől október 30-ig, emiatt változik több elővárosi és távolsági járat menetrendje is a
Befejeződtek a vágányzári munkák, és az előírt utószabályozások Rákosrendező állomásnál, így hétfőtől az érintett szakaszokon megszűntek a lassújelek, és a
Karbantartás miatt hétfőtől október 3-ig Balatonfüred és Tapolca között, illetve október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között a vonatok helyett
A Nyugati pályaudvarról csütörtökön 9.30-kor Prágába indult Metropolitan EuroCity Dunakeszi határában elütött egy embert, ezért a szobi fővonalon hosszabb menetidőre,
Műszaki hiba miatt változásokra kell számítani a pécsi fővonalon – közölte a Mávinform szombaton a honlapján. Azt írták, hogy a
Végre jó hír a MÁV-tól: simább, gyorsabb, kényelmesebb lett az utazás – és ez még csak a kezdet! Befejeződött az