A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület közleménye
2024. április 23., kedd (OS) – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az általa vezetett Safer Internet Center keretein belül idén is
2024. április 23., kedd (OS) – A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az általa vezetett Safer Internet Center keretein belül idén is
Az ellenzéki választópolgárok igazi örömhírben részesülhettek hétfőn – tájékoztatta a Közbeszédet Dr. Molnár Csaba a DK ügyvezető alelnöke, EP-képviselője, a
A túlterheltség, a munkaerőhiány és a tanítás alacsony minősége ellen demonstráltak kedden Brüsszelben a belga tanárok- írta az RTBF közszolgálati
Kedden utóbbi területen erősen felhős vagy borult marad az ég. Másutt főként délutántól növekszik és vastagszik meg a felhőzet. Csapadék
Az eutanázia jogáért küzdő Karsai állapota rosszabbodott, miután hazaengedték a kórházból, ahova tüdőgyulladás miatt került. Optimista abban, hogy azt gondolja:
A hivatal kéri a vásárlókat, hogy a 250 grammos kiszerelésű, 2024. május 27-i minőségmegőrzési idejű terméket ne fogyasszák el. Az
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség jelentése szerint újabb pedofil került a hatóságok látóterébe. Az elkövető tizenkettedik életévét be nem töltött személyről
Az elmúlt hetekben az ország számos pontján alakultak ki a csípőszúnyogok számára megfelelő vizes élőhelyek. A héten öt vármegyében, összesen
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő emailes csalásban
Az év első két hónapjában a legfrissebb adatok szerint mintegy 2000 igénylést nyújtottak be a CSOK Pluszra, az érdeklődés kiemelkedőnek mondható a Független
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egy magas rangú tisztje, Ahmad Haghtalab kijelentette, hogy Teherán kész megváltoztatni nukleáris doktrínáját válaszul Izrael
Kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe egy párt, zuglói lakásukon kábítószergyanús anyagot és több mint nyolcmillió forintot találtak – közölte a Budapesti
Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2061 forint volt, ami 15,9 százalékos
Van, akiknek egy kicsit mindig több pénz jut, mint másoknak. Egyesek pedig bármit megtesznek anyagi gyarapodásuk érdekében, és mégis ínségben
Saját, a szövetségitől független választási törvényt fogadott el a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje az éjszaka folyamán. A lépést számos nemzetközi
A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen, a körülbelül 60 milliárd forintos
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta pénteken a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) delegációját, köztük Csao Csen-hszint, a
Kézközépcsonttörése miatt – saját bevallása szerint – nagy valószínűséggel véget ért az idény a kosárlabdázó Hanga Ádám számára. A keddi
A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Szerbiában és Szlovákiában volt kissé magasabb a benzin átlagára.
Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Vlagyimir Vlagyimirov