IDŐJÁRÁS: tréfás kedvükben lesznek szerdán az égiek
Ilyen idő vár ránk szerdán. Szerdán változó vastagságú és mennyiségű felhőzet várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől délnyugat felől beborul az
Ilyen idő vár ránk szerdán. Szerdán változó vastagságú és mennyiségű felhőzet várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől délnyugat felől beborul az
Ilyen időjárás vár ránk hétfő éjfélig. Hétfőn napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak,
Íme a várható időjárás az ország területén szombat éjfélig. Pénteken tovább szakadozik, gomolyosodik, illetve nyugat felől csökken a felhőzet. Kisebb
Íme a várható időjárás az ország területén péntek éjfélig. Nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, a nyugati határnál már előfordulhat kisebb
Íme a várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig. Éjszaka főleg a Dunától keletre eső területeken megvastagszik a felhőzet, másutt
Az ország nyugati, délnyugati harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban
Petőfi sem kívánhatna jobbat. A kezdetben erősen felhős, borult tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában gomolyfelhős, napos idő
Míg a Dunántúlon és a középső tájakon erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordulhat, addig
Vasárnap már a napsütésé lesz a főszerep, hajnalban azonban még több felé lehet köd, pára. Számottevő csapadék nem várható, de
Szerdán a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délután, este északnyugatra, északra vastagabb felhők érkezhetnek, és néhol kisebb
Szerdán túlnyomóan derült idő lesz, estétől egyre többfelé párássá válik a levegő, illetve terjeszkedni kezd a (zúzmarás) köd, ami éjszaka
Enyhe idővel ér véget az év: szilveszter napján néhol akár plusz 14 Celsius-fokot is mérhetnek – derül ki az Országos
A héten is változékony idő lesz: a hét elején még 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, majd szerdán erős széllel
Szombaton visszatér a napsütés, már csak keleten eshet az eső, máshol pedig futó záporok alakulhatnak ki. Az északi hegycsúcsokon havas
Változékony idő várható a héten, a többórás napsütések mellett több napon is előfordulhat eső. A hét első felében még akár
Többfelé kell esőre számítani a hétvégén, és erős széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet is csökkenni kezd: vasárnap hajnalban ismét előfordulhat
Viharos széllökések várhatók pénteken a délkeleti országrészben: az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki óránkénti 90 kilométerest
Hajnalban nyugat felől már elkezd felszakadni a felhőzet, és a csütörtöki időjárásunk az ország nagy részén több órás napsütést ígér.
Keddi időjárásunk során hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú – narancs – figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn, a
Hétfői időjárásunkban estig hazánk nagy részén fátyolfelhős időre számíthatunk, amely időszakosan jobban meg is vastagodhat – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.