Belpol

Rendkívüli közleményt adott ki Ruszin-Szendi Romulusz

Szánalmas próbálkozása a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy befeketítsenek azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviseltem a szövetség értekezletein – írta Facebook-bejegyzésében Ruszin-Szendi Romulusz, a Honvéd Vezérkar egykori főnöke, a Tisza Párt politikusa.

Ruszin-Szendi Romulusz szerint mindez akkor történik, amikor kiderül, hogy a jelenlegi Honvédelmi Miniszter évek óta háborúpárti, hiszen botrányos beszédében büszkén ki is emeli ezt a tényt.Gondolták elterelik a figyelmet – írta.

„Erre pedig ügyes bábként – telefonos segítség után – még Gulyás elvtárs is rákontráz. Megértem én a lelki világukat hiszen a sajnálatos kézigránát baleset kapcsán felhívtam a figyelmet alkalmatlanságukra, férfiatlanságukra és vezetési inkompetenciájukra. Csakhogy az én ítéletem tényeken alapszik és nem koholmányokon. (Azóta sem láttuk a vizsgálat eredményét…. vajon miért????)” – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz.

A Tisza Párt politikusa elmondta: bátran nézek bármilyen vizsgálat elé, mert az igazság és a szakma az én oldalamon van. „Ukránpártisággal vádolnak, előtte oroszpártisággal, mikor mi jut eszükbe. Elfelejtik, hogy én a Hazámat szolgáltam és szolgálom” – mondta.

„(zárójelben: nézzék vissza Miniszterelnök úr és a külügyminiszter nyilatkozatait a háború kitörésekor, hogy ők kinek a pártján álltak, mielőtt engem gyanúsítgatnak ….. az öngól is gól!!!!). A semlegesség fogalmáról és minden más szakmai kérdésről (harcászat, hadművelet) szívesen vitázom nyílt élő adásban a jelenlegi miniszterrel, de ehhez persze nem elég bátor! A semlegesség jegyében érdemes megszámolni hogy a magyar külügyminiszter hányszor találkozott a háború kitörése óta orosz, illetve ukrán kollégájával. Beszédes adat” – jegyezte meg Ruszin-Szendi Romulusz.

Kapcsolódó cikkünk: Ledobta az atomot: itt van Magyar Péter nagy bejelentése, amire rengeteg magyar volt kíváncsi

Bejegyzésében a volt vezérkari főnök azt írta: tudom attól sem riadnak vissza, hogy dokumentumot hamisítsanak, már csak azért is mert ezek a jegyzőkönyvek egyébként NATO titkosak.

„De mindez kevés lesz. A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel. Ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott. Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt” – fogalmazott.

A Tisza Párt politikusa megjegyezte: ja és még valami. Ez a kormány az egyetlen aki háborús veszélyhelyzetben tartja országát. Úgy tűnik jól érzik magukat benne, de ez még mindig csak a nulladik fázis? – tette fel a kérdést.

„Bárhogy is próbálkoznak, az állomány és most már a magyar emberek többsége is tudja, hogy: igazam van: mert ez egy HAZUG, HÁBORÚPÁRTI kormány” – zárta közleményét Ruszin-Szendi Romulusz.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük