Belpol

Mesés vagyont halmozott fel: Szalay-Bobrovniczky már a 100 leggazdagabb magyar közé tartozik

Három év alatt akkora vagyont gyűjtött össze a 2022 tavaszán honvédelmi miniszternek kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra férje, hogy azzal könnyedén felférne a legutóbbi gazdaglistára – írta meg a 24.hu.

Szalay-Bobrovniczky 2020-ban, londoni nagyköveti posztjáról való távozása idején szerzett részesedést a fővárosi kaszinóüzletekben, Andy Vajna helyére lépve. Ezt követte a Dunakeszi Járműjavító, ami el is nyert egy 32 milliárdos MÁV-megbízást, aztán egy orosz üzlettársával Szalay-Bobrovniczy egy egymilliárd eurós üzletet vállalt az egyiptomi vasút számára – 1300 vasúti kocsit kellett legyártani.

Aztán egy hadiipari repülőgépgyárban is többséget szerzett, ehhez 53 milliárd forintos állami hitelt kapott, majd miután 2022 tavaszán miniszter lett, az érdekeltségeiből egymás után szállt ki – a kaszinórészesedése Habony Árpád érdekeltségébe, a járműjavító és a repülőgépgyár pedig Hernádi Zsolt érdekeltségébe került. A vagyonkezelő cége, a London Capital Zrt. viszont nála maradt, írja a lap, és ebben 2022 végére már bő 19 milliárd forintos nyereség volt a cégadatok szerint.

Ezekkel az adatokkal, írja a lap, Szalay-Bobrovniczkynak is helye lett volna a száz leggazdagabb magyar között, hiszen oda a belépési küszöb 14,5 milliárd forint volt – de nem került fel, mert a szerkesztési elvek kizárják, hogy politikusok, illetve az azok szűk családi köréhez tartozó személyek vagyonát rangsorolják. (via 24.huTelex)

Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük