Külpol

Pokoli a helyzet Gázában, érkezniük kell a segélyszállítmányoknak

A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a humanitárius segélyek akadálytalanul eljussanak a Gázai övezetbe – jelentette ki kedden Tel-Avivban a német külügyminiszter.

Annalena Baerbock “pokolinak” nevezte a humanitárius helyzetet az izraeli-palesztin fegyveres konfliktustól sújtott Gázai övezetben, továbbá üdvözölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői, a gázai tűzszünetet és az övezetben fogva tartott izraeli túszok elengedését sürgető határozatát.

Elmondta azt is, hogyNémetország 10 millió euróval növelte az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) szánt támogatását.

Izraeli látogatása során a tárcavezető ellátogatott az egyiptomi határ közelében fekvő Kerem Salom-i határátkelőhöz is, melyet – az izraeli áldozatok családtagjainak tiltakozásai, illetve a Gázába szánt segélyszállítmányok ellen tüntető izraeli telepesek miatt – január végén szigorúan őrzött katonai zónává minősítettek. A gázai fegyveres konfliktus októberi kitörése előtt ezen az átkelőn több mint 300 segélykamion jutott be a 2007 óta izraeli blokád alatt álló övezetbe.

Baerbock kedden izraeli kollégájával, Jiszráel Kaccal is egyeztetett, aki a maga részéről elítélte a BT határozatát, mely szerinte kapóra jött a Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezetnek, azt az üzenetet küldve, hogy nem szükséges alkuba bocsátkoznia.

Izrael mindazonáltal töretlenül folytatja a hadműveleteit a Gázai övezetben, beleértve a rafahi offenzívát is

– tette hozzá Kac.

Ugyancsak kedden Jichák Hercog izraeli elnök Jeruzsálemben Jahja Szinvárt, a Hamász vezetőjét vádolta az Izrael ellen október elején indított támadás kitervelésével, és leszögezte: Izraelnek “el kell fognia Szinvárt, élve vagy halva“. Hozzátette: csak így lehet kiszabadítani a támadás során az övezetbe hurcolt izraeli túszokat.

Minden Jahja Szinvárral kezdődik és végződik

– fogalmazott az államfő egy műszak park átadási ünnepségén.

Ő az, akinek célja a régiós feszültség szítása, aki meg akarja gyalázni a ramadánt, aki megtesz mindent, hogy lerombolja az egymás mellett élést az országunkban és az egész térségben, aki békétlenséget szít köztünk és az egész világon

– jelentette ki. (via portfolio.hu)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények