Elképesztő! Ez történt Parajdon, amitől mindenkinek könny szökik a szemébe
Egyetlen hét alatt 291 273 lej (23 millió forint) gyűlt össze a parajdi bányakatasztrófa sújtotta családok és a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére indított, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által népszerűsített adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – közölte szerdán az MTI-vel az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a beérkezett összegekkel a parajdi családokat, a helyi turizmus újraindítását, valamint a háromszéki árvízkárosultakat támogatják.
Az RMDSZ egy hete indította el a Segitsparajdon.ro weboldalt, mely révén gyorsan, egyszerűen lehet támogatni a székelyföldi község és térsége, a Sóvidék megsegítésére indított helyi adománygyűjtő kezdeményezéseket.
Az adományokat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás gyűjti, a politikai szervezet kizárólag a kampány lebonyolításában vesz részt.
Az elmúlt napokban jótékonysági koncertsorozatot is szerveztek Erdélyben Mága Zoltán hegedűművésszel, valamint a Bagossy Brothers Company csíksomlyói nyeregben, több mint százezer néző előtt megtartott hétvégi koncertjén is adományokat gyűjtöttek.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelt, hogy rövid idő alatt bámulatos szolidaritást mutattak a mgyarok a határ mindkét oldalán, és a honlap román nyelvű felületén (Ajutapraid.ro) is nagy számban adakoznak.
„A kulturális élet szereplői is példamutatóan mellénk álltak: írók, zenészek, színészek, sőt a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a Bukaresti Nemzeti Opera is támogatja a Segíts Parajdon! kezdeményezést. Fontos támogatás ez, mert így minél több emberhez eljut a felhívásunk” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Hozzátette: az RMDSZ nagy lendülettel folytatja a kampány népszerűsítését, és arra kérik a közösség tagjait, magánszemélyeket, intézményeket, fesztiválokat, csatlakozzanak minél többen a felhíváshoz. „Sokszorozzuk meg az eddigi eredményeket, hogy minden érintett család és a turizmus támogatáshoz juthasson!” – zárul az RMDSZ felhívása.
Az egy hete indított Segítsparajdon.ro honlap célja, hogy a bányakatasztrófa sújtotta Hargita megyei település megsegítésére indult helyi kezdeményezések eljussanak a magyar közösségekhez Erdélyben, a Kárpát-medencében, és a román anyanyelvű adományozókhoz is. A támogatók három célra – a parajdi családok megsegítésére, a turizmusból élők támogatására és a turizmus újraindítására – adakozhatnak.
címlapkép: MTI Fotószerkesztõség
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!