Pásztor Erzsi szerint amit a hatalmon lévők művelnek, az hazaárulás
Interjút adott a Magyar Hangnak Pásztor Erzsi, akit leginkább a Szomszédok sorozat Janka nénijeként ismer a közönség. A 87 éves, Kossuth-díjas színésznő beszélt ugyan az őt híressé tevő sorozatról, de közéleti kérdésekben sem fogta vissza magát – írja a 24.hu.
„Amióta elkezdődött a celebvilág, minket, színészeket semmibe vesznek” – mondta Pásztor Erzsi, majd hozzátette: „Azt mondják, hogy a Szomszédok káros volt. Igen? Akkor ami most folyik, az mi? Színészileg nulla. Ma már utcáról berángatott járókelők játsszák el a különböző szerepeket.”
Később aztán fajsúlyosabb témák is szóba kerültek:
Hatvanöt éve végeztem a főiskolán, amit néhány évvel ezelőtt lerombolt az az ember, akinek a nevét nem vagyok hajlandó kimondani. Megbocsáthatatlan bűnnek tartom, amit tett. Nem csak a színművészetin. Sajnálom a független színházakban játszókat, akiket el akarnak taposni, miközben arra alkalmatlan, színésznek, rendezőnek nem nevezhető emberek – nekik áll most a zászló – hatalmas gázsit visznek haza
– mondta a színésznő az SZFE ügyéről, de általánosságban is van véleménye a magyar politikai vezetésről:
Nagyon zavar a korrupció, a hatalmas rablás. Olyan, mintha nem is a saját hazánkban élnénk, annyira idegen lett minden. Talán erősnek tűnik, amit mondani fogok, de meggyőződésem, hogy amit a hatalmon lévők művelnek, az hazaárulás. Nem tudok mást mondani, mert látványosan nem figyelnek az ország érdekeire. Régen képtelen voltam létezni a Balaton nélkül. Ma már ha lasszóval fognának, akkor sem mennék. Megváltozott, mindent eladtak, az ott élők és a nyaralók érdekeit semmibe veszik. Nagyon nem tetszik az sem, ahogy Budapestet büntetik. Mintha élveznék, hogy kitolhatnak velünk. A folyamatos gyűlöletkeltés miatt pedig helyettük is szégyenkezem, mert külföldön ezzel azonosítják a magyar népet. Ha szükséges, kisebb ügyekben megpróbálok segíteni. Sajnos nem túl nagy sikerrel.
Pásztor Erzsi beszélt arról is, hogy nem tudna megélni a nyugdíjából, ha nem lenne Kossuth-díjas:
„A nyugdíjam 190 ezer forint, ezt egészíti ki a Kossuth-díjjal járó havi 120 ezer. Ha nem játszanék, nem tudnék megélni és mellette az egészségemmel törődni. Támogatom a családtagjaimat is.” (via 24.hu)
Fotó: MTI/Zih Zsolt