Belföld

Országjárást indít az NMHH a családok digitális biztonságáért

Országjárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a “Mobil a családom?” elnevezésű programja keretében, amely az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében segíti a szülőket és gyermekeket – mondta el Kis Norbert programvezető az NMHH figyelemfelhívó kampányát bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

Kis Norbert közölte: a novemberben induló országjárás keretében öt vidéki városba – Szegedre, Szombathelyre, Pécsre, Debrecenbe és Sopronba – látogatnak el. Az egyes helyszíneken a Momentán Társulattal együttműködve, színpadi játékok keretében, szórakoztató formában mutatják majd be a digitális eszközök használatával kapcsolatos örömöket, kihívásokat, nehézségeket – tette hozzá.

A programvezető elmondta, hogy az NMHH tíz tanácsot fogalmazott meg a családok számára a mobileszközök használatáról, ezeket is szeretnék közvetíteni az egyes állomásokon.

A közönség soraiba diákokat, szülőket és pedagógusokat várnak, várhatóan 1000-1200 embert érnek majd el az országjárás során – hangsúlyozta, megjegyezve: szeretnék 2024-ben is folytatni a kampányt, hogy minden vármegyébe eljussanak.

“A program és országjárás célja, hogy minél többet beszélgessenek a családok a mobileszközök biztonságos használatáról” – fogalmazott Kis Norbert, hozzátéve: szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy a szülőknek “dolguk van a digitális életükkel.”

“Merni kell és tudni kell beszélni az online életünkről, tudatosan kell mintát közvetíteni” – hangoztatta a programvezető, aki fontosnak nevezte a nyitott kommunikációt és a szülői példamutatást.

Somogyi Ákos, az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője arról beszélt, hogy a családoknak érdemes szabályokat kialakítaniuk az online léttel kapcsolatban.

“A családi kommunikáció erősítése elengedhetetlen annak érdekében, hogy a gyermek krízis esetén a szüleihez forduljon, illetve hogy a szülők tisztában legyenek azzal, gyermekük mivel tölti az idejét az interneten” – magyarázta.

A főosztályvezető rámutatott arra, hogy a szülő és gyermek közötti bizalom kialakítása létfontosságú, többek közt azért is, mert a kutatások szerint minden hatodik tizenéves volt már részese online bántalmazásnak.

Puskás Cristian, a Vadaskert Alapítvány gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosa kiemelte: ha az online eszközöket rosszul használják a családok, annak hosszú távon olyan káros következményei, “pszichés patológiái” lehetnek, amelyeket már csak orvosi segítséggel lehet kezelni.

Ha a gyermeket túlságosan magával ragadja az online világ, akkor elszigetelődhet, kiléphet a közvetlen, valós kapcsolataiból – hívta fel a figyelmet a pszichiáter, megjegyezve: a digitális ingerek intenzívebb hatásúak, ha “otthon, biztonságos környezetben” érik a gyermeket.

Puskás Cristian a szülők felelősségét hangsúlyozva azt tanácsolta: ha a szülők túl soknak ítélik a képernyőidőt, akkor ne pusztán vegyék el a mobileszközt a gyerektől, hanem mindig nyújtsanak helyette alternatívát, például közös családi programot.

Címlapkép: nmhh.hu

Vélemény, hozzászólás?