Belpol

Orbán Viktor bejelentése nem menti fel sem őt, sem Novák Katalint és Varga Juditot a felelősség alól

Orbán Viktor miniszterelnök hiába kezdeményezett alkotmánymódosítást a kormány nevében, amely ezután lehetetlenné teszi, hogy elnöki kegyelemben részesülhessen az, aki kiskorú gyermekek sérelmére bűncselekményeket követett el, ez nem menti fel a felelősség alól sem a kormányt, sem a miniszterelnököt, sem Novák Katalint vagy Varga Juditot. Az ügynek ezzel nincs vége – tájékoztatta az MSZP közleményben a Közbeszédet.

A szocialisták arra hívták fel a figyelmet, hogy a miniszteri ellenjegyzés a köztársaság elnök határozatáról azt jelenti, hogy a kormány átvállalta a politikai felelősséget az Országgyűlés előtt a köztársasági elnöktől ezért a döntésért. „Ha átvállalta, akkor a kormány fejének, vagyis a több napon át hallgató miniszterelnöknek vállalnia kell a következményeket, ki kell vizsgálni az ő felelősségét is ebben az ügyben” – áll a Közbeszédnek pénteken küldött közleményben.

Az MSZP szerint erkölcsileg és morálisan elfogadhatatlan az, ami történt. „Egy pedofil bűnöző bűnsegédje nem részesülhet elnöki kegyelemben. Éppen ezért a mai napon az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, hogy a kegyelmezési jog mielőbb felülvizsgálatra kerüljön. A közfelháborodás csak akkor lesz csillapítható, és az ügy csak akkor kerülhet nyugvópontra, ha az ügyet kivizsgálják, a felelősöket pedig kérdőre vonják vállalhatatlan tettükért” – tették hozzá.

Az MSZP megerősítette álláspontját, miszerint Novák Katalin és Varga Judit is méltatlanná vált pozíciójára, ezért a párt szerint a Fidesznek vissza kell hívnia Varga Juditot az EP-listájának éléről, mindkettőjüknek távozni kell a közéletből, Orbán Viktornak pedig szintén vállalnia kell minisztere korábbi döntéséért a felelősséget.

Címlapkép: Orbán Viktor/Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ezeket olvasta már?

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?